Group Info Group Founded 12 Years ago 185 Members
10,299 Pageviews123 Watchers

Announcement

This group will be migrated to the new design soon. Please contact the group admins to start the migration and save content the group may lose access to.

Gallery Folders

Featured
LVIII by rainbowskunk7
Painting of imagination by Phillyphil89
Smelt It Dealt It Last Page by Phillyphil89
Phoenix reborn by Phillyphil89
Digital Art
Evolving Slime by AugustinasRaginskis
Acaynia Map by AugustinasRaginskis
Caina Map by AugustinasRaginskis
Klee by Kat--Yuusha
Traditional Art
Otter Heart by BeatrixSardonyx
golden retriever inktober2023 day 6 by Phillyphil89
Polarbear inktober 2023 day 3 by Phillyphil89
Paper Mario's Goombario on a marker by SuperMarioFan65
Anime Style
Carta Pokemon Ash y Pikachu (Spanish version) by Adripika
Ash and Pikachu Pokemon Card (English version) by Adripika
Choose your favorite HairStyle by Kat--Yuusha
CUSTOM #19 - 'Celestia' by jcorbari
Realistic
Mary Blue OC by Patryckfr
Racing Club Flyer All Terrain racing by n2n44
Hip Hop Lesson Session Flyer by n2n44
Flyer Eat And Sing by n2n44
Surreal
The King by rainbowskunk7

Mature Content

Squared: Forbidden by maximartiskosmo
Party by n2n44
Party Flyer by n2n44
Fantasy
The Lone Wolf Pup and the Climbing Rose Vine by rainbowskunk7
No North Redraw Challenge by rainbowskunk7
Design the house in strong colors raphael perez by shharc
Home design in abstract paintings raphael perez by shharc
OCs
Valentine's Day Pixel (2023) by IrisBlue16
Cowboy by rainbowskunk7
Marcon walking by ElinaMilner
Elina walking by ElinaMilner
OCs
Literature - Stories
Red HisciaVörös hiszkia A hatalmas űrhajóra megérkeztek az utolsó űrkompok is, amik a bolygó felszínéről szálltak fel a személyzet tagjaival, akik sok új növény, föld, víz és kőzet mintákat hoztak magukkal tanulmányozás szempontjából. Az egyik ilyen csapat tagja voltam én is. Feladatunk az volt, hogy az előre kijelölt bolygókat meglátogatva különböző mintákat vegyünk, hogy meg tudják állapítani a tudósaink, hogy alkalmas-e az élet azokon a bolygókon, hogyha a telepes hajók elindulnak, akkor legyen biztos úti céljuk. Mi amolyan elöljáró, kutató hajó voltunk. Itt éltünk, és dolgoztunk.- Te képes voltál a vörös hiszkia növénnyel kísérletezni? – támadtam le az egyik kutatót, amikor a laborba belépve megpillantottam a kezében lévő növényt.Ez a növény rendkívül veszélyes fajta volt, legalábbis a parancsnok megtiltotta, hogy hozzunk belőle mintát az űrhajóra. Úgy tűnik vannak itt olyanok, akik nem hallgatnak a parancsnokuk szavára. Természetesen nem én voltam a parancsnok, de ettől függetlenül tiszteletben tartottam a szabályait, ahogy nagyon sokan mások is itt közöttünk, de persze minden hajóra kell egy-két kakukktojás, vagy inkább idióta okostojás is. Persze mindez mindig csak túl későn derül ki, vagy direkt teszik ezt a felsőbb vezetőségben, mikor beosztják az embereket a posztjukra.- Jaj, ugyan már! Ez csak egy növény… - morgolódott Steven.- Egy tiltott növény, te idióta! A szemed előtt nyírt ki egy madarat egy pillanat alatt, és te képes voltál felhozni a hajóra egy példányát?- Nem egyet…- Micsoda? Oh, te vadbarom!- Nem beszélhetsz így egy biológussal!- A te biológus szinted ezen a hajón pont ugyanolyan szinten van, mint amin én vagyok, csak más beosztásban! Nem vagy fő biológus!- Ahogy te se a főnököm! Úgyhogy húzz innen kis taknyos!- Ezt még nagyon megbánod! – vetettem oda még fogcsikorgatva, miután faképnél hagytam az őrült pasit, és elindultam a fő biológusunk felé, aki egyben a barátnőm is volt.- Líta, ez egy kicsit erős volt! Nem gondolod? – hajolt oda hozzám a barátnőm, miközben halkan a fülembe súgta ezeket a szavakat.- De basszus… hogy lehet valaki ennyire őrült, mint az az idióta Steven! Nem is értem, hogy a fenébe küldhették ide a hajóra! Veszélyes és ráadásul pont olyan haszontalan, mint a kis szőke asszisztense, aki szintén nem az agyával került fel ide!- Csillapodj! Mosolygott rám a barátnőm, miközben fel se emelte a tekintetét az asztaláról, amin az épp frissen begyűjtött növények leveleit tanulmányozta mikroszkóp alatt, majd jegyzetelt néha pár sort a mellette lévő kis jegyzetfüzetbe. Ekkor hirtelen a laborajtó bal felől kinyitódott, és belépett rajta egy nagyon magas, jóképű srác, aki vastag, kék csíkos pulcsit, és hozzá fekete farmert viselt.- Itt a kis kedvenced! – vigyorgott rám a barátnőm, miközben kissé oldalba lökött.- Hagyj már! – morogtam rá halkan, de ő csak fülig érő vigyorral az arcán nézett rám, majd a srácra, majd ismét rám. – Hagyjál már! – ismételtem újra bosszúsan, majd lekaptam az asztaláról egy kis papírlapot és úgy tettem, mintha hű, de nagyon izgalmas dolgot találnék rajta. Valójában csak kémiai ábrák voltak felrajzolva rá, amikből persze egy szót se értettem. Igaz nem is érdekelt, pusztán kifogást kerestem, miközben néha a papír felett sandán bámultam a srácra, aki kissé ügyetlenül nekiment Steven asztalának, miközben a szőke asszisztensnő után bámult, aki épp háttal állt neki.- Héé! Figyelj már arra, hogy hova lépsz, te nagy mamlasz! – kiáltott rá ingerülten Steven!- Elnézést! – szólt halkan, megcsóválta a fejét, de cseppet sem jött zavarba. Inkább kissé gúnyosan kért bocsánatot a biológustól, akinek persze fel se tűnt a modora, és folytatta az őrült kísérleteit.- Na tessék! Már megint azt a libát stíröli! – morogtam a barátnőmnek. – Esélyem sincs egy olyan szőke bombázó ellen…- Valaki itt nagyon féltékeny… – vigyorgott teli szájjal a barátnőm, közben ráhasalt az asztalára, és élvezettel nézte, ahogy egyszerre bosszankodok, meg zavarban is vagyok a magas srác miatt.- Hagyjál már! – rá se néztem, csak fogcsikorgatva belelapultam a magam elé tartott kis irományba.- Erre néééz… - suttogta kissé elnyújtott hangnemben Rhena.- Hagyjál már! Nem vagyok itt! Törődj a saját dolgoddal! – még jobban belemélyedtem a papír tanulmányozásába, vagyis csak úgy tettem.- Fordítva tartod ám a lapot… - sóhajtott egykedvűen a barátnőm, ugyanakkor élvezettel nézte, ahogy szenvedek a vegyes érzelmeimtől, amik látványosan kiültek az arcomra.- Oh, basszus – gyorsan helyes irányba fordítottam a kezemben lévő lapot.Természetesen így se volt érthető számomra az iromány. Lassan kipislogtam a papír fölött, és ekkor láttam meg, hogy a magas srác lassan, de határozott léptekkel elindult az irányunkba. Nagy pechemre természetesen látta az idióta papírforgatásomat a kezemben, így már messziről megmosolyogta az ügyetlenkedésem.- Már túl késő, mert látta, hogy mit csinááálsz.- Oh, basszus… itt a lapod, nekem most… most mennem kell… - hadartam gyorsan, és Rhena asztalára dobtam a papírt. Az pedig kecses ívben kissé felemelkedett a lendülettől, majd tova repült volna a földre, ha Rhena a gyors reflex mozdulatával el nem kapja a levegőben, majd még mosollyal az arcán próbált belemerülni a munkájába, de azért még óvatosan felém pislogott. Én rögtön hátat fordítottam, és gyors léptekkel igyekeztem elhagyni a helységet. Persze pechemre, rossz irányba indultam, hiszen tőlem balra előre volt az ajtó, azaz most már, hogy megfordultam, jobbra a hátam mögött lett volna a kijárat, így kissé megtorpantam, majd gyorsan irányt váltottam, de addigra egy nagyot lépve a férfi utolért.- Líta várj! – szólt utánam a srác, miközben elkapta a csuklómat.- Igen? Elsőnek a jobb csuklómra néztem, amit Ronin az imént elkapott. Finoman közelebb húzott magához, miközben a másik csuklómat is megfogta, majd gyengéden lejjebb csúsztatta a kezeit, és összekulcsolta őket az én kezemmel. Az ujjaink lágyan összefonódtak, rajtam pedig végig futott egy nagyon kellemes borzongás az ujjaim hegyétől a tarkómon, egészen a fejem búbjáig, majd szétáradt az egész testemben ez a kellemes, hátborzongató bizsergés még a lábujjaimba is eljutott. Rettentő zavarba jöttem ettől, hogy az a srác fogja a kezem, aki már az első pillanattól kezdve, hogy megláttam, belopta magát a szívembe. Az ajkaim remegtek a visszafolytott érzelmektől, de igyekeztem zárva tartani, miközben éreztem, hogy az arcomat elönti a forróság. Valószínűleg lángvörös is lett az arcszínem. Lassan felpillantottam a nálam másfél fejjel magasabb férfire, akinek fénylő barna szemeinek ilyen közeli pillantása csak még jobban megbabonázott. Neki pedig valószínűleg feltűnt a lángvörös arcom, mert kedvesen elmosolyodott.- Hova sietsz? – kérdezte kedvesen.- Ööö… csak… csak dolgom van! – habogtam remegve. Miközben kissé behajlítottam a térdem és lassan lejjebb hajoltam. Igyekeztem kicsúsztatni az ujjaim az ő kellemesen meleg ujjai közül, de Ronin sejtette a szándékom, és határozottabban rákulcsolta az ujjait az enyémekre. Finoman ugyan, de határozottan nem eresztett. Rettentően élveztem is a helyzetet, ezt a férfias határozottságát és gyengédségét, amit egyszerre tudott elérni nálam. Pont, amit mindig is kerestem egy férfiben. Ugyanakkor menekülni is akartam, mert nagyon égőnek találtam, hogy ennyire gyorsan meg tudott babonázni egy srác. Mondjuk az is igaz, hogy ezt csakis Ő tudta elérni nálam! Más pasikat lazán leráztam volna, ha így bepróbálkoznak. Mondjuk az is igaz, hogy volt egy-kettő még korábban, aki ilyen határozottsággal bepróbálkozott nálam, és jól ott is hagytam őket, ahogy a kézlenyomatomat is a nyáladzó pofájukon. De Ronin kisugárzása valahogy teljesen más volt. Rettentő érzelmes, amit valahogy vagy csak én éreztem, vagy mást nem érdekelt.- Tudod, csak szerettem volna elmondani, hogy a tegnapi szónoklatod után… - kezdte komoran Ronin.- Jaj, ne haragudj! Nem akartam így kirohanni feléd, csak… csak pont rossz hangulatban voltam, és hát átgondoltam azóta, és nagyon-nagyon sajnálom, hogy úgy beszóltam neked tegnap! Nem volt jogom hozzá… Ne haragudj. Csak neked van jogod az életed irányításában, nem szólhat bele senki sem, én meg pláne nem, úgyhogy tényleg ne haragudj, nem gondoltam ezt végig tegnap! Annyira hülye vagyok…Baromi idétlenül éreztem magam, ahogy magyarázkodok, és közben nem használhatom a kezeim, mert épp gyengéden fogja őket a nagy szerelmem, aki nem is sejti, hogy mennyire oda vagyok érte. A férfi türelmesen végig hallgatott. Majd a monológom végére érve elmosolyodott, fejét csóválta, én pedig lesütött szemekkel balra nézve a földet bámultam, csak hogy szégyenemben ne kelljen Roninra néznem.- Gondolom még nem mondták neked, hogy… A férfi közelebb hajolt hozzám, forró leheletét a fülemen éreztem, miközben finoman megborzolta a fülemre lógó, kósza hajszálaimat, majd egy-két feszült várakozással teli másodperc után így folytatta, nagyon lágy, halk szavakkal:- Milyen okos, és gyönyörű vagy.- Tessék? – döbbentem le a hallottakon. Miközben fülemben csengő kellemes hangjától az egész testem megborzongott, és úrra lett rajtam a kellemes libabőr érzése. Rettentő zavarba jöttem. A kezem kissé megremegett, amit természetesen ő is érzékelt, és ujjaival finoman megsimogatta nyugtatásképp az enyémeket, miközben továbbra sem engedte el a kezeimet. Rettentő kiszolgáltatott helyzetben voltam. A laborban lévő széles tartóoszlop mögött álltunk, jócskán takarásban, mégis valahogy úgy éreztem, hogy minden szempár ránk szegeződik. - Igazából neked köszönhetem, hogy teljes mértékben észhez tértem – folytatta a férfi immár normál hangon és újra felegyenesedve, miközben kereste a pillantásom. Én viszont kerültem az övét.- Ezt… nem igazán értem – mondtam nagyon halkan, és értetlenül, továbbra is lesütött szemekkel.- Tudod, már rég gondolkodtam azon, hogy miért van az, hogy a topmodellek után minden pasi kényszeredetten megfordul, és ki tudja miken jár az agyuk közben, míg bámulják a nő domborodó idomait.Kezdett kissé feszélyezni ez a téma, ahogy ilyen nyíltan beszél róla, de nyeltem egyet alig észrevehetően, és fogamat összeszorítva vártam, hogy keményen megalázzon mindenki előtt, ahogy én is tettem tegnap vele, ahogy leordítottam őt. Pusztán csak előkészíti a terepet. Még a szemeimet is összeszorítottam, és úgy vártam a végzetet.- És közben nem veszik észre az igazi szépséget a hátuk mögött, egészen addig, míg fel nem fedi magát a szavaival, a megjelenésével, a kisugárzásával, és a hatalmas érzelmeivel – közben elengedte a jobb kezemet, majd finoman megérintette az államat. Gyengéden éreztette velem, hogy nézzek rá, én pedig lassan felemeltem a fejem - ahogy te is ezt tetted, tegnap. Ekkor kinyitottam a szemem, és megpillantottam a csillogó barna szempárt, mely a tiszta őszinteség fényében ragyogott és amitől aztán újra erőtlennek éreztem magam. Nem akartam hinni a füleimnek, illetve az orrom előtt lezajló valós eseményeknek sem, hiába tudtam legbelül, hogy minden szava igaz. Túl szép, és túl tökéletes volt minden.- Valami rosszat mondtam? – kérdezte kissé aggódva. Közben gyengéden megsimogatta az arcom, majd egy finom mozdulattal az előre hulló hajszálaimat a fülem mögé rejtette. Az érintésétől újra megborzongott a testem, elárasztva azt a határtalan boldogság érzésével.- Nem, nem dehogyis, csak… - kezdtem kissé elszomorodva.- Csak?- Csak úgy mondod nekem ezeket, mintha megtetszettem volna neked, pedig ezt kétlem!- Okos vagy, mégis most butaságokat beszélsz.- De hát, tegnap is, meg ma is, meg eddig mindig láttam, ahogy méregeted Ninát, mikor háttal van Neked – kezdtem végül a kiönteni a szívem. – most az előbb meg annyira megbabonázhatott, hogy még az asztalnak is nekimentél.Éreztem, hogy ezzel az utolsó mondatommal lehet kissé túl messzire mentem, és esetleg megbántottam a férfit. Rettegve vártam a válaszát újra. Sajnos néha túl őszintén beszélek, és hajlamos vagyok megbántani másokat ezzel, mert meggondolatlanul mondok ki valamit, amit őszintén gondolok, nem is foglalkozva azzal, hogy esetleg másnak az őszinteség fájna. De én ilyen vagyok!- Látom, nem figyeltél az előbb arra, amit mondtam – kezdte komoran Ronin. - Nina egy topmodell, pusztán kíváncsiságból érdekelt, hogy miért van oda minden barátom itt a hajón. Én nem láttam benne semmi érdekeset. A külsője lehet sokaknak figyelem felkeltő, de számomra a belső a fontosabb, és ami őbenne van…. nos hát, hogy is fogalmazzak… semmit sem ér a külsőjéhez képest, így teljesen mindegy, hogy hogyan sminkeli agyon magát, meg hogyan vesz fel a szexi ruhákat, ha egyszerűen a lelkében nincs érzelem, csak a hatalom és a pénz utáni vágy. Ilyen eszetlen fehérnépre nekem nincs szükségem! Nem akarok hazugságokban élni! A természetes szépség megfizethetetlenül értékesebb és őszintébb.- Hát ez igaz…- Ami meg az asztalt illeti. Nos, az igazság az az, hogy Nina valamit elrejtett ott a polcon, és pusztán az érdekelt, hogy mi lehetett az. Látszott rajta, hogy nagyon el akar tüntetni valamit. Miközben ezen gondolkodtam, meg próbáltam meglesni, hogy mit takargat a nagy porcelán vázával, véletlenül nem vettem észre az asztalt, és hát neki mentem. Az az ütődött vén Steven meg persze egyből megszólta.- Igen, azt hallottam – mosolyodtam el végre.- Figyelj, már napok óta figyelem őket, és valami sunyiságot sejtek Nina és Steven között… Pusztán ez miatt figyelek leginkább feléjük. A csaj felé meg néha azért, mert fel nem tudom fogni, hogy a fenébe gerjednek be a haverjaim egy ilyen agyon sminkelt plázacicára, mikor a természetes szépség a belsőben, és a kisugárzásban rejlik.Itt kis szünetet tartott, miközben rám mosolygott.- És a tegnapi napig fel se tűnt ez a rejtőzködő szépség – itt újra megsimogatta az arcomat, én pedig lesütöttem a szemem. – tudom, egy gamer srác, aki leginkább az informatika osztályon dolgozik, nem egy vonzó ajánlat egy ilyen szép lánynak, deee… tudod a tegnapi kisugárzásod, érzelmeid, ami akkor áradt belőled, ahogy letámadtál… Nos, felfigyeltem rád, és úgy érzem nem vagyok közömbös a számodra. Tévednék talán?- Hááát… - Hallgatlak. - Számomra nagyon is helyes srác vagy, csak…- Csak? Van barátod esetleg? Mert akkor bocsánatod kérem, ez meg se fordult a fejemben. Ne haragudj! – szavai nagyon őszintének hangzottak, és cseppet sem voltak gúnyosak. Inkább talán szomorúak.- Nem, dehogyis! Nem erről van szó!- Akkor miről van szó?- Csak azt hittem, hogy a magamfajta egyszerű lányok nem kelthetik fel egy nagyon jóképű, menő srác figyelmét.- Ezért is vagyok hálás neked a tegnapi kirohanásodért, mert végre megláttalak, és végre elterelted a figyelmem a munkámról, a gondolataimról. Meg hát úgy tűnik mind a ketten csalódtunk egy kicsit. Te abban, hogy láthatatlan tudsz maradni a csodálatos személyiségeddel, én pedig abban, hogy egy gamer srác valaha is megtetszik egy ilyen csodálatos lánynak, mint amilyen te vagy!- Köszönöm – pirultam el nagyon.- Most már csak egy dolog érdekel. - Igen?- Lennél a kedvesem?A kérdés olyan hirtelenséggel és határozottsággal jött, hogy egy pillanatra úgy éreztem, mintha egy láthatatlan falba csapódtam volna, és a lendülettől kissé meginogtam.- Nem erre számítottál?- Őszintén, nem egészen.- Ne haragudj. Nekünk gamereknek nincs a kisujjunkban a csajozás, vagy az, hogy hogyan is kell egy lánytól ilyet kérdezni. Nem akartalak megbántani.- Ó, nem bántottál meg, csak… csak nagyon megleptél ezzel a kérdéssel így hirtelen…- Igen?- Igen!- Most mi az igen? – egy pillanatra összezavarodott a férfi.- A válaszom az igen! – mosolyodtam el, majd Ronin fénylő szemeibe néztem. – Szeretnék a kedvesed lenni!- Ez most komoly?- Ha te is komolyan kérdezted, akkor igen, én is komolyan gondoltam.- Hát persze, hogy komolyan kérdeztem! Jaj, nagyon boldoggá tettél!Ronin szorosan magához ölelt, majd egy csókot adott a homlokomra.- Jaj, bocsánat, meg se kérdeztelek, csak így random csókolgatlak.- Áh, semmi baj… nekem is kicsit fura.- Szabad? - Hmm? Mi szabad? - mosolyodtam el, ártatlan naivsággal a hangomban.Ronin finoman megérintette az állam, és gyengéden felemelte a fejem, ő pedig lassan közelebb hajolt hozzám. Tudtam mi következik, mégis valamennyire váratlanul érintett a közeledése. Ő behunyt szemmel közeledett felém, én pedig kissé megremegtem, a bennem elhatalmasodó csodálatos érzésektől. Éreztem ajkának forró leheletét az én ajkaimon. - Ezt… - suttogta a számtól alig néhány centire megállva, és az engedélyemre várva.- Szabad… suttogtam én is remegő ajkakkal, miközben behunytam én is a szemem.Ő pedig lágyan megcsókolt. Elsőnek csak épphogy érintette meg az ajkam, majd mikor talán érezte, hogy kellő közelségben vagyok kissé hevesebb, és hosszabb csók következett, majd egy pillanatra megállt, éreztem újra az ajkán kiáradó, forró, mentolos leheletét. Ami így elég idiótán hangzik, hogy a forró és a mentol mióta tartozik össze, de én akkor is ezt éreztem. Újra megcsókolt, ami még hosszabb, még érzelmekkel telibb, és még hevesebb volt, miközben szorosabban magához húzott, ahogy átkarolta a derekam. A csók végén mindketten kissé megszédültünk, és levegő után kapkodtunk, de megérte. Egymásra néztünk, és boldogan elnevettük magunkat. - Mindjárt jövök, csak elfelejtettem valamit – szólt hirtelen Ronin, majd egy csókot adott a homlokomra. – Itt leszel még?- Ööö…ja, igen… - kezdtem kissé zavarodottan, és még mindig a csók bódító hatása után kótyagosan. – ja nem! Ööö… majdnem elfelejtettem, hogy a folyosón meg kell locsolnom a virágokat, épp oda indultam az előbb is.- Nem csak előlem akartál az előbb menekülni?- Eh… hát az is benne volt a gondolatomban… - lapítottam lángvörös arccal, és zavaromban a cipőm orrával rajzolgattam a padlón.Hihetetlenül abszurd volt az egész, hogy ennyire nyíltan, mégis őszintén beszéljen velem egy srác. A határozottságáról és a céltudatosságáról nem is beszélve. Valahogy a közelsége biztonságot, erőt sugároz, amilyennek egy igazi férfinak kell lennie, miközben gyengéd és tisztelettudó tud lenni egy nővel. Teljesen megbabonáz a tökéletessége. Emellett persze az sem elhanyagolható, hogy nagyon is helyes, és a ragyogó barna szemeiben szinte teljesen elveszek.- Remélem most azért nem akarsz elmenekülni előlem.- Már nem akarok! – jelentettem ki határozottan a férfi szemeibe nézve. – Tényleg megtalálsz majd ott!- Rendben van! Akkor ott találkozunk! – egy csókot adott a homlokomra, egy lépést tett előre, majd visszafordult, megérintette az állam, és az ajkaimon éreztem újra az ajkait. – Addig is szióka! Sietek!- Ööö… szia – szóltam halkan ismét teljesen kábulva az elsiető srác után, aki még az ajtóból mosolyogva visszanézett rám. - Na, mi újság, barátnéééém…- Te jó ég! Rhena! Te meg, hogy a fenébe kerültél ide?- Hehe… élvezettel és sunyin figyeltem minden mozdulatotokat, bár a szavak némelyikét nem hallottam egészen tisztán. Szóóóval beavatnál? – óriási boci szemekkel nézett rám a barátnőm.- Nem! Mi a franc bajod van már?- Lécciii- Jaj, ne már. A franc vinne már el téged, meg a meggyőző képességed!- Hurrá! Na, hagy halljuk a szaftos részleteket - Rhena jó nagy nyálcsámcsogással kiemelte a „szaftos” szót.- Basszus, Rhena ne legyél már ilyen közönséges! - Hehe! Jól van na! Tudom, hogy nem szereted a túl ízléstelen szavakat! Lenéző tekintettel ránéztem, de egy szót se szóltam. Ő pedig elnevette magát.- Na akkor mesélj!- Mesélek, de nem itt! Locsolnom kell a növényeket a teraszon. Így is késésben vagyok.- Ne tereld a témát! - Dehogy terelem! Csak menjünk már, mert azt is be kell fejeznem, meg Ronin is nemsokára visszajön…- Úúú… tehát visszajön…- Jaj, ne már! Fejezd már be ezt a gyerekes viselkedést! - De annyira bírom, hogy így ki tudlak akasztani vele!- Akkor én meg azzal akasztalak ki, hogy nem mondok neked semmit!- Jaj, ne már! Jól van. Befejeztem. Mehetünk. Menj már, menj már… - sürgetett a barátnőm, miközben kezeivel hessegetett előre.- Nyugi már! A folyosóra kilépve balra fordultunk, ahol körülbelül huszonöt-harminc méterre lehetett a nyitott terasz, ami leginkább csak egy négyzet alakú lyukat körbekerítő korlát volt, amin pár fehér cserép volt felakasztva, néhány apró, fiatal növénnyel beültetve. Imádtam itt lenni, mert olyan békés volt egy kicsit növényeket is látni, nem csak azt a fém dobozt, amiben utazunk már hónapok óta. Persze néha megálltunk egy-egy bolygón, ahova én is lementem, de utána mindig visszajöttünk az űrhajóra, hiszen az úti célunk még nagyon messze van. Miközben locsoltam a növényeket a fal mellé helyezett kis locsolókannával, ami felett volt egy vízcsap is, amiből mindig tudtam vizet tölteni bele, addig szépen meséltem Rhenának, hogy pontosan mit is beszélgettünk Roninnal jó előbb. Jó ideje beszélgettünk már, mikor aztán nagy sokára megérkezett Ronin is.- Ne haragudj a késésért. A fiúknak feltűnt a feltűnően jókedvem, meg egyikük meg is látta a kezemben ezt… Egy kis képeslapnyi nagyságú papírt nyújtott felém Ronin, - Amit ma reggel Neked készítettem.- De aranyos vagy! Ez nagyon tetszik! – mondtam teljesen meghatódva. A kis papír fehér keretén belül egy durván színezett égkék téglalap volt, amire nagy gonddal kivágott apró fehér szívecskék voltak felragasztva. Az egésznek a közepén pedig egy fehér papírból hajtogatott kis papír ládikát ragasztottak, aminek a közepén egy napraforgóhoz hasonló kis virág volt helyezve. Mellette pedig egy locsoló kanna, néhány vízcseppel. Gondos, és aprólékos munka. Ez nagyon látszott, és meglepő is volt, hogy egy férfi ilyen kreativitásra adja a fejét, csakhogy lenyűgözze szíve választottját.- Akkor örülök – Ronin finoman átkarolta a derekam, és egy csókot adott a fejem tetejére. – Nem a legtökéletesebb… de azért igyekeztem!- Nekem akkor is nagyon teszik! Látszik, hogy szívből készítetted. Köszönöm.Igazán nincs mit. Tegnap óta többször láttalak itt. Mindig valamin, elgondolkodva támaszkodtál a korláton. Gondoltam talán azért, mert ez a kedvenc helyed, így igyekeztem ezzel kapcsolatos dolgot készíteni neked, hogy mindig a kedvenc helyedre emlékezhess, még ha nem is tudsz mindig itt lenni.- Jaj, nagyon édes vagy! És igen, tényleg itt szeretek a legjobban lenni. Olyan békés, és nyugodt – mondtam, majd felnéztem a férfire, kissé lábujjhegyre álltam, ő rám nézett, és közelebb hajolt hozzám, én pedig hálából egy csókot adtam az ajkaira. - És mi lett volna, hogyha Líta nemet mond? – kérdezte elgondolkodva Rhena. Én pedig rosszalló tekintettel, összehúzott szemekkel néztem rá. Ronin, pedig halkan kissé szomorúan sóhajtott.- Most mi van? Csak kíváncsi vagyok, na!- Őszintén, nagy valószínűséggel összegyűrtem volna, és a kukába hajítottam volna, aztán pár óra múlva kihalásztam volna, az asztalomra tettem volna, és csak szótlanul szomorúan bámultam volna, miközben elképzeltem magam elé Líta mosolygós arcát, aranyos nevetését… A férfi hirtelen elhallgatott, és a távolba bámult. Én annyira meghatódtam a hallottakon, hogy egyből könnyes lett a szemem, és szótlanul átöleltem a férfit, miközben hozzábújtam kissé mackós testéhez. Ő pedig viszonozta az ölelésem, de még mindig a távolba bámult.- Igazad volt! – hajolt a fülemhez a barátnőm, miközben a fülembe súgta újabb megjegyzését. – tényleg nagyon szókimondó, és őszinte.Én újabb rosszalló tekintettel bámultam a földet, miközben jobb kezemmel, amivel a képeslap ajándékot is tartottam, próbáltam elhessegetni, és távoltartani a barátnőmet. Ekkor azonban gyors lépteket hallottunk közeledni. Az irányunkba tartott. Túl későn vettük észre, ő pedig hátrafelé kapkodva a fejét, észre se vette, hogy épp a virágos terasz felé fut. A kezemnek hirtelen nekicsapódva, átlendült a korláton, és a mélybe zuhant. A kezemből kiütött ajándék képeslap pedig lassan, mint egy falevél, lehullott a lezuhant férfi feje mellé körülbelül fél méterre.- Te jó ég! – kapta a szája elé a kezét Rhena.- Megnézem, hogy él-e még – szóltam halkan, ledöbbenve.Átakartam lépni a korláthoz hozzáerősített létrára, ami egyel lentebbi szintre vezet. De ekkor Ronin kezével elállta az utam.- Majd én lemegyek. Ez nem nektek való látvány.- Te jó ég! Mi történhetett? – suttogta rémülten Rhena a markába.- Nem tudom. A férfi átlendítette az egyik lábát az alacsony korláton, majd a másikat is épp átakarta lendíteni, mikor a hátunk mögött meglátott valamit, ami nagyon gyorsan közeledett. A folyosón nem minden lámpa égett, így kissé gyér volt a világítás a távolban. Egy laborköpenyes férfi rohant az irányunkba. Ronin összeszűkült szemekkel próbálta kivenni, hogy ki lehet az, vagy vajon miért futhat, mikor aztán közelebb érve meglátta eltorzult, tébolyult arcát, és sárgán a sötétben megcsillanó szemeit.- Vigyázz!Kiáltott Ronin, majd a karjával levédte az őrült férfi harapás támadását, amit hirtelen az irányomba intézett volna. A beléhasított égő fájdalomtól felszisszenve, egy nagyobb lendülettel az oldalsó falnak hajította a szörnyszülöttet.- Mi a… - kezdte Rhena.Ronin termetéhez képest villám gyorsan átugrotta a korlátot, és a szörnyetegre vetette magát. Nekicsapódtak a földnek.- Hívjatok segítséget! – kiáltott hátra nekünk, és ebben a pillanatban az erölködő lény egy újabb harapást intézett Ronin felé, ezúttal a vállába harapott nagyon keményen. A pulcsija igaz vastag volt, de így is a karján és a vállán is elkezdett egyre nagyobb foltban vörösleni a ruhaanyag. Úgy tűnik nagyon csúnyán megsebesült.- Ronin… - nyögtem aggódva felé.- Menjetek! – kiálltotta újra, majd a szörnyre nézett, és bal kezével jó nagy öklöst húzott be neki. A lény kissé megrázta a fejét, majd újra kivicsorította, éles és véres fogait. Újra harapni készült.- Nyughass már! – szólt fogcsikorgatva Ronin, és egy újabb ütést mért a szörny fejére, ezúttal a jobb kezével, amin már volt két harapás is. – Ó, hogy a fene vinne már el! Miféle mocskos szerzet vagy te?- Tessék itt egy kötél! Rhena tért vissza, és egy vastagabb kötelet dobott Ronin felé, aki még mindig térdelt a fura lényen, akin labori fehér köpeny volt, és a kitűzőjén a Peter név szerepelt. Egyenlőre úgy nézett ki, hogy a második ütés elég erős volt ahhoz, hogy kiüsse. Ronin igyekezett jó szorosan megkötni a lény csuklóit, és még a száját is kifeszítette a kötéllel. Egyenlőre még eszméletlen volt.- Hol van Líta? – kérdezte riadtan, és letámadó hangnemben Ronin.- Ööö… az előbb még itt volt – nézett körbe kissé zavartan Rhena.- Segítsééég! – kiabáltam jó messziről, és a többiek felé szaladtam.Valami üldözött. Egy újabb szörny. Már csak pár méterre voltam, mert Ronin is elkezdett futni felém, amint meglátta, hogy bajban vagyok.- Most komolyan itt hagysz ezzel az izével? – mormogta magában Rhena. Undorra nézett le az összekötözött, ájult rémségre, ami ezen néhány pillanat alatt is olyan volt, mintha egyre ocsmányabb lenne. Mintha változott volna némiképp a kinézete. Egyszercsak hirtelen kinyitotta a szemeit, és Rhenára nézett félelmetes borostyánsárga szemeivel, majd elkezdett kapálózni a földön fetrengve. Próbált kiszabadulni kötélfogságából, de úgy tűnt Ronin jó munkát végzett, mert hiába feszült neki többször, akkor se bírta kiszabadítani magát. - Veeee… Rhena undorodó hangkifejezésével, kissé megrázkódva távolabb húzódott a lénytől, aki ekkor újra küszködött egy keveset a kötelével, aztán hirtelen megállt, és meredten, mozdulatlanul bámulta a barátnőm. Engem közben pedig ledöntött a lábamról a másik szörnylény, aki engem üldözött. Épp belém akart harapni ő is, de Ronin épp az utolsó pillanatban ért oda, és a bal karjával levédte a harapását, amit nekem szánt, mégis egy harmadik sérülést is beszerzett a szörnyektől, miközben engem védett. A futásból gyűjtött lendülettel tovább rántotta magával a lényt, majd olyan erővel vágta be a fejét a földbe, hogy azonnal meghalt. Úgy tűnt, mintha Ronin alig pár perc alatt erősebb lett volna. Vagy talán csak az adrenalin teszi ebben a helyzetben.- Jól vagy? – kérdezte tőlem nagy lélegzések közepette a férfi. - I-igen… - kezdtem, kissé remegve. – de te basszus… - Semmi baj. Túlélem. - De…- Figyelj! Túl sok zombis filmet néztem az életem során, szóval jó lesz nagyon gyorsan megkötözni őket, és valami zárt helységbe vinni, meg körül nézni, hogy vannak-e még túlélők! Segítek ezeket elcipelni a labor mögötti üvegcellák szerintem jók lesznek erre a célra. Azoknak a falai nagyon erősek.- Ööö… rendben van. – szerinted már csak mi vagyunk?- Nem hiszem. A kísérleti rész az pont a ti laborotok. Nem hiszem, hogy máshonnan szabadulhatott volna el ez a valami. Biztos az egyik növény. - Hát Steven nemrégiben felhozott a hajóra egy tiltott növényt, és nem tudom… lehet, hogy az váltotta ki ezt a hatást, mert kísérletezett vele – meséltem bosszankodva.- Hmm… elképzelhető. Láttam egy véres foltot a karján, mikor jó előbb lenéztem. Elég nagyot esett, szóval valószínű, hogy kitörte a nyakát. - Eltűnt! – kiabált döbbenten Rhena.- A szörny? – kiáltottam vissza. Roninnal összenéztünk, majd én sietve elindultam a barátnőm felé. - Várj meg! – szólt utánam a férfi.- Húú, jó erős vagy, hogy egy kézzel elbírod húzni, pedig azért lesérültél jócskán.- Ahan… - válaszolt Ronin, de úgy, mintha nem is figyelt volna rám. Előre nézett és a gondolataiba merült, miközben a bal kezével a mutáns nőt húzta maga után, aki hosszú, széles vörös csíkot húzott maga után a fejéből kifolyó vértől. A mennyiséget elnézve, eléggé komoly vérvesztesége lehetett. Biztos megviselte a barátomat, hogy megölte az egyik itt dolgozó kollégáját. Mert végül is ez a nő is régebben itt dolgozhatott a ruháját, és a kitűzőjét elnézve. Szótlanul haladtunk, sietősen Rhena felé, aki mellett még ott volt a másik szörny, megkötözve, aki újra megint elkezdett fészkelődni, meg morogni, amint meglátott minket.- De hát ez itt van! – kiáltottam fel értetlenül, mikor megláttam Rhena mögött lévő megbéklyózott szörnyet.- Nem róla beszélek!- Hanem?- Steven tűnt el – szólt közbe Ronin, miközben átugrotta a korlátot, és leugrott a mélybe. Érkezését hangos fémes puffanás jelezte.- RONIN! – kiáltottam kétségbeesetten utána, de mielőtt lenézhettem volna, egyszer csak a mélyből felugrott vissza a férfi. Jobb kezében a kissé koszos képeslapot tartva, amit nemrégiben tőle kaptam.- Mi a… - kezdtem döbbenten.- Tessék! Ezt nem hagyhattam lent.- Mi a fene vagy? – döbbent le Rhena is.- Nem tudom, de valahogy úgy érzem, hogy a harapások óta sokkal erősebbnek érzem magam. - Te is szörnyé válsz? – remegő ajkakkal a könnyeimmel küszködve ejtettem ki ezeket a súlyos szavakat.- Hát a zombis filmekből tanulva, nagy valószínűséggel igen.- Kedvesem… - borultam sírva a férfi nyakába.- Líta! – kiáltott riadtan utánam a barátnőm.- Nyugi, még észnél vagyok. – nyugtatta a barátnőmet a párom.- Figyelj, nem tudom meddig maradok még józan, de amíg csak tudok segítek befogni Stevent, és a többi szörnyet, ha még vannak. - Ronin…- Használjuk ki az új képességeimet, jó?Én csak bólintottam. Rhena arckifejezésével nagyon ellenkezett, de nem volt más választásuk. Bezártuk az első két szörnyfoglyunkat az első üvegfalú cellába, majd szétvertem az ajtózárat működtető elektronikát. Rhena persze felháborodott, hogy elég lett volna, csak bezárni, de aztán leérveltem neki, hogyha elég okosak, és maguknál vannak, akkor bentről könnyedén kinyithatták volna. Parancsnoki kódunk pedig nem volt. Rettentő hosszúnak tűnő idő alatt vagy egy tucat szörnyet sikerült elzárnunk. Persze néha, ha többen voltak, futottunk előlük, miközben a berendezési tárgyakat az útjukba lökte Ronin, ezzel is feltartóztatva őket. Néhány dolgozó épségben bezárkózott a kabinjába, és mondtuk is nekik, hogy ne is jöjjenek ki addig, míg el nem múlik a veszély! Szerencsére minden háló kabinban volt némi vésztartalék az élelemből, pont az ilyesmi vészhelyzetekre. - Ronin, a szemed! – szóltam kissé ijedten, mikor az egyik pihenő közben közelebbről néztem a páromra.- Mit látsz? – kérdezte halkan. Úgy tűnt, mintha kezdene nehezebben beszélni.- Sárga lett az íriszed.Ronin sóhajtott nagyot, és elfordította a fejét.- Nagyon fájnak a sebek? – kérdeztem aggódva, egyre halkabban.A férfi enyhén megrázta a fejét.- Tehetek valamit érted?- Zárjatok be… engem is… a többiek közé…- De…- Kérlek!- Rendben van.- Itt az idő? – kérdezte komoran, kissé félve Rhena, amint a férfire nézett.- Látni akarom közben… - szóltam halkan, miközben a könnyeimmel küszködtem.- Ott van egy cella a B-5-ös! Ott csak egy ilyen lény van.- Re-rendben… - hangom elcsuklott.Az ujjaim finoman becsúsztattam Ronin ujjai közé. Ezzel még utoljára fogni akartam a kezét. Az ujjai azonban nem simultak rá az én ujjaimra. Ugyanakkor nem tiltakozott. Lehajtott fejjel, némán sétáltunk egymás mellett egészen a cella ajtajáig. A könnyeim keservesen és szótlanul hullottam a földre, sűrűn pettyezve a rideg talajt. Rhena időközben egy nyugtató lövedékkel egy kis biztonsági résen megcélozta a szobában lévő mutánst, csakhogy elkábuljon, és ne támadhasson ránk. Halk durranás hallatszott, majd egyharagos felmordulás, aztán néhány pillanat múlva halk puffanással elterült a földön a lény. Én kóddal kinyitottam az ajtót, lassan elengedtem a Párom kezét, aki nyugodtan besétált a helységbe. Én még finoman megérintettem a hátát még utoljára, majd bezártam az ajtót. Szerencsére a laborhoz közvetlenül csatlakozó üvegcellák kódját a fő biológus meg tudja változtatni, így ennél a három helységnél nem vertem szét az irányító panelt. Remegő lábakkal siettem vissza a laborba. A helységbe lépve Rhena már rám célzott az altató fegyverrel, de mikor meglátta, hogy csak én vagyok, és magam mögött bezártam az ajtót, utána már leeresztette a fegyvert, majd Steven asztalára tette. Ronin az üvegfal mellé ült le, és onnan figyelt csendben. Míg Rhena próbálta kitalálni, hogy mit tegyünk, addig én az üvegfal innenső feléhez húztam egy széket, és onnan néztem szótlanul a páromat, hosszú percek, talán órák óta. Az idő már nem számított. Sajnos én sokat nem tudtam segíteni, én csak segéd asszisztens, illetve inkább gondnoki szerepet töltöttem be a hajón. Nem értettem a kémiához, sem a biológiához vagy a vegyészethez. Közben láttam, ahogy szépen lassan átalakul a férfi arca és a teste is. A ruhája több helyen elkezdett szakadozni.- A mutáció nagyon gyors… vajon megmenthetők?- Ronin miatt aggódsz?- Hát… - kissé elpirultam. – még csak most kezdett volna élni…- Veled?- Hát… - rettentő zavarban voltam, illetve aggódtam a barátom miatt is.- Hallottál már olyan zombi mutációról, amiből kigyógyultak?- Nem nagyon rémlik – csüggedtem el.- Pedig te nagyon sok filmet néztél! Igazi filmmániás vagy!- Ez igaz! De nem rémlik egy film sem, amiben vissza lehetett volna változtatni őket.- Akkor nem valószínű, hogy megmenekülnek…- De a filmekben általában a halottak éledtek újjá, és nem az élők váltak zombivá.- Kivéve Stevent…- Steven egy idióta! Miatta tört ki ez a vacak vírus itt a hajón! Francért kellett kísérleteznie azzal a tiltott növénnyel…- Ez igaz. De öngyilkos lett, mikor leugrott a növényes teraszról, és kitörte a nyakát.- Ja, de csak mert nem sokkal előtte az egyik fertőzött megkóstolta, és azóta új életre kelt, és talán ő a legveszélyesebb mind közül, ha egyáltalán meghalt abban a zuhanásban!- Úgy érzed?- Látom a sárga szemeiben, a vérszomjas tekintetében! – mondtam, miközben elsétáltam az őrült biológus üvegfala előtt.- Ő az egyetlen, aki a halálból támadt fel a vírus miatt, mert szerintem azt a zuhanást emberként nem élhette túl.- Igen. Pont ezért gondolom, hogy a többiek talán megmenthetők, hiszen őket csak megharapták, de nem voltak halottak előtte.- Gondolod, hogy ez számít?- Ki tudja? Meglehet… - mondtam elgondolkodva. – De én nem vagyok biológus! Én csak egy személyzetis segéd vagyok itt a hajón. Te vagy a biológus!- Ez igaz, meg a barátnőd! De, mint biológus… hát nem hiszem, hogy a fertőzöttek közül bárki is megmenthető. Viszont, mint a barátnőd… hát remélem igazad lesz!- Én hiszek benne!- De te nem vagy biológus! Hányas is voltál kémiából?- Egyes-kettes… de mit számít? Soha nem vágytam arra, hogy vegyész legyek! Csak az űrutazás érdekelt. Még akkor is, ha csak növényeket locsolok, takarítok, meg kaját készítek az embereknek.- Hát most egy kicsit fel lettél mentve ezen feladatok alól. - Ja… Az elmúlt egy napban leginkább csak futok, meg rumlit csinálok.- Megmented az egészségeseket, és elzárod a fertőzötteket!- Nem kell ennyire finomítani a helyzeten… - szóltam csüggedten. – meg eleinte Ronin is segített.Ekkor azonban hirtelen felcsillant a szemem. - Erről jut eszembe!- Hallgatlak.- Nem gyűjtöttünk be véletlenül olyan növényt is arról a bolygóról, ami esetleg támadná a vörös hiszkia növényt?- Az A125G345-ös bolygóról beszélsz?- A fene se tudja ezeket a neveket megjegyezni… csak tudom, hogy nagyon sok növényt hozott fel a hajóra a kutató csapat, és én is cipeltem párat. Nem kísérleteztetek a növények összerakásával?- Ezt, hogy érted?- Hát, nem tudom… mondjuk egy kis üveg dobozba raktátok őket, egy légtérbe, egy táptalajba a különböző növényeket.- Ilyen meg se fordult a fejünkben!- De egy próbát megér, nem?- Végül is meg lehet próbálni.Miközben Rhena elkezdett előpakolni a kísérletezéshez, én addig némán bámultam a szörnnyé vált barátomat a vastag üvegfalon keresztül hosszú perceken át, miközben a barátnőm aprócska darabokat vágott le a különböző növények leveleiből, és virágaiból, amiket aztán mikroszkóp alá tett a vörös hiszkiáról levágott apró darabokkal együtt, majd figyelmesen tanulmányozni kezdte őket. - Olyan vágyódva néz rám. Biztosan megismer, és még szeret engem így is… - sóhajtottam, könnyes szemmel.- Ja, látom! Biztosan reggelizni akar belőled! – jegyezte meg csípősen a barátnőm.Rosszalló tekintettel néztem rá, ő pedig a mikroszkópján keresztül nézegette a különböző növények sejtjeit, hogy hogyan reagálnak a vörös hiszkia sejtjeire. Eddig sajnos eredménytelenül. Vagy a hiszkia nyert, vagy teljesen közömbösek maradtak egymáshoz.- Oh, hogy te mekkora hülye tudsz lenni! - Jaj, ugyan már! Ne lény naív! Primitív állatokká váltak, csak enni akarnak! Nagy valószínűleg téged, mert te nézed a legközelebbről őket.- Csak őt…- Őt, vagy őket, tök mindegy. Nekik kaja vagy és kész!- Úgy hiányzik a csókja…- Még jó, hogy ott a vastag üvegfal… - A szemei színe hátborzongatóak most…- Hát most már a kinézete is…- De valahogy legbelül akkor is érzem, hogy még van a lelkéből valami…- Figyelj! Azzal, hogy csak vágyódva bámulod, azzal nem segítesz rajta, csak az idő múlik, ami csak ront a helyzetén! Nézd meg Stevent! Ő már csak nem is emlékeztet az eredeti kinézetére! Olyan, mintha a feje megdagadt volna, és teljesen eltorzította az arcát. A haja is jócskán kihullott! És nézd meg azokat a vörös mintákat a homlokán meg az arcán. És az a sárga szempár… hát még ijesztőbb, mint amilyen először volt. Meg a bőre is már kezd a vörös árnyalatába menni, mintha húsz kilós zsákot próbálna felemelni, egyfolytában, de nem bírja, és az erőlködéstől csak egyre vörösebb és vörösebb lesz a feje.- Igen, látom és félek, hogy nemsokára Ronin is átalakul ilyen szörnnyé… Tényleg szeretem őt… nem akarom elveszíteni.- Hjaj, igyekszem, nyugi! De látod, csak ketten vagyunk. Legalább annyival segíts, hogy hozod az újabb növényeket, amelyikekkel pedig már végeztem, azokat meg felcímkézed, jó? Legalább így is picit gyorsabban haladunk.- Rendben van. – sóhajtottam, majd vittem is az újabb növényeket az asztalhoz.Ninával már egyikünk se törődött. A fertőzés előtt se volt egyszer sem a hasznunkra, nemhogy azóta. Most is csak összekuporodva gubbaszt a labor sarkában, a szemeiben a rettegés fényével maga elé bámul némán már órák óta. Bepánikolt. Ez teljesen érthető egy ilyen helyzetben. Engem is nagyon megviselt, hiszen alig jöttem össze Roninnal, máris szinte már el is vesztettem. Bár nem adom fel a reményt, és akkor is harcolok érte! Érzem, hogy még van benne a régi lelkéből. Látom, hogy segélykérően néz rám.- Teljesen romhalmazzá tesszük ezt a hajót… - motyogta maga elé bámulva a szőke asszisztensnő.- Mi az életünkért aggódunk, ez az idióta meg a hajó belsejét félti… - emelte fel a fejét teljesen felháborodva Rhena.- Ja, szánalmas… - sóhajtottam, s közben a barátomra néztem aggódva az üvegfal mögött. – amúgy se tettünk annyira nagy kárt a hajóban, szóval nem fog szétesni útközben, ha esetleg ez miatt aggódnál Nina. – vetettem oda csak úgy félvállról és halkan a sarokban kuporgó nőnek. Ő azonban nem mozdult, nem nézett rám és nem is felelt semmit erre a kis megjegyzésemre.- Tény, hogy igen nagy rumlit csináltam, de a hajó szerkezetében és működésében nem tettem kárt. Talán négy-öt ajtózárat kivéve, amit kissé tönkre vágtam, hogy ne lehessen kinyitni, és ne szabaduljanak ki a mutánssá vált embereink – morogtam halkan, miközben egy újabb növényt cipeltem Rhena asztalától az átnézett növényeknek kijelölt helyre, ami pár méterrel arrébb a földön volt. – Csak Ronin tartson ki… - sóhajtottam, s közben könnyes szemmel ránéztem. Ő szüntelenül egész végig csak engem követett a szemével, míg a többi szobában lévő mutáns lények össze-vissza ugráltak, tomboltak és romboltak. Ronin pedig csak némán ült az üvegfal túloldalán, és szomorú szemekkel csak rám figyelt. Mintha csak állandóan a tekintetemet keresné.- Mindenkit meg fogunk menteni! – jelentette ki határozottan Rhena.- Igen, tudom. Én is így értettem… - javítottam ki magam gyorsan. Persze ez csak természetes, hogy egy nagyon szerelmes ember csak a párjáért aggódik a legjobban, főleg úgy, hogy még csak nemrégiben találtak egymásra. - Te voltál az, aki pár napja elmagyarázta neki, hogyha igaz szerelemre vágyik, ami nem csak a testi örömökről és nem a pénzről szól, akkor ideje lentebb raknia a lécet, és nem topmodellek után vágyódni! Mert tőlük sosem kaphat igaz szerelmet!- Hallgatóztál? Hirtelen ránéztem a barátnőmre teljesen felháborodott arccal. Ő pedig, mintha észre sem venné, hogy rá nézek, továbbra is belemerült a munkájába miközben nyugodt hangnemben folytatta:- Nem nagyon kellett, mert eléggé hangosan jelentetted ki!- Ja… ez igaz… kissé kiborultam… - motyogtam magam elé, majd a barátnőm mellé léptem, és a fülébe súgtam olyan halkan, hogy a szoba túlsó végében gubbasztó nő egy szavamat se hallja - hogy Ninát próbálta befűzni, akinek csepp esze sincs, csak plázacica teste, amivel bármelyik pasit megkaphatná, de őt csak a pénz érdekli, és soha nem érdekelné egy gamer srác…- Ez sajnos nagyon igaz.- Kár, hogy Roninnak nekem kellett elmagyaráznom.- Úgy őszintén mindig is te voltál évekkel ezelőtt is, aki felvilágosítottad az embereket az igazi szerelemről és az igaz érzelmekről – gondolkodott el halkan Rhena. – Igazi szakértője vagy a tanácsadásnak, ha szerelmi ügyekről van szó.- Eh, ez igaz… de látod, a sajátoméval meg mindig megszenvedtem…- Valamit valamiért… - vonta meg a vállát a fő biológus. – de látod, most végre te is átélhetted az igazi boldogságot, amit te adtál mindenkinek, aki csak a tanácsaidat kérte, és megfogadta azokat.- Nem kell túlzásokba esni! Csak tettem a dolgom…- Hihetetlen, hogy mindig olyan szerény tudsz maradni. Úgy irigyellek! - Én szerény??? – csattantam fel hirtelen. – Úgy beszóltam Stevennek is, mikor azzal a vacak tiltott növénnyel kísérletezett!- Nem az indulataidra értettem a szerénységet. Inkább arra, hogy a hatalmas szíveddel és érzelmeiddel csodákat teszel az emberek lelkével, akik hallgatnak rád. Te nem parancsolgatsz, csak tanácsot adsz, de azokat hihetetlen jól! - Roninnak is ingerülten adtam tanácsot… - morogtam tovább.- Ööö… igen, de csak mert próbáltad megvédeni azt, aki a legfontosabb a szívedben, meg persze támadtad is egyszerre… Ez így értelmes?- Hát… nem igazán. – fintorodtam el.- Mindegy! Lényeg, hogy feléjük még nagyobb érzelemmel fordulsz, hiszen foggal-körömmel az életed árán is megvédenéd azt, aki igazán fontos számodra!- Ronin félrelökött két mutáns elől is, mikor azok meg akartak támadni…- Látod? Erről beszélek! A kölcsönös szerelem és szeretet határtalan, és szavak nélkül is hatalmas erővel bír! Ronin ezzel bizonyította be neked, hogy mennyire szeret, és hogy mennyire vagy fontos neki!- Gondolod?- Tudom!- Köszönöm – mondtam a barátnőmnek. Majd hálásan Ronin szemeibe néztem hosszasan, aki mintha egy hajszálnyit bólintott volna. Azt hittem káprázott a szemem, de tényleg úgy láttam, mintha értette volna, amit beszéltünk a barátnőmmel, és bólintott volna helyeslésképpen a fejével. Ennyire vágyódtam volna arra, hogy újra vele lehessek, hogy már ilyeneket is beképzelek? Kicsit közelebb sétáltam lassan az üvegfalhoz, ami ugyan ütésálló vastag volt, de nem hangszigetelt. Amióta borostyánsárga lett a szemeiknek az íriszi, azóta nem nagyon láttam senkitől sem emberi reakciókat. De ő valahogy más, mint a többiek! Ronin le sem vette a szemét rólam. Az üvegfalhoz érve lassan leguggoltam hozzá, ugyanis ő a fal túloldalán ült, hátát nekitámasztva egy sötétbarna könyvesszekrénynek, és azóta csak ott ült, mióta bezártam abba a helységbe, majd bejöttem ide a laborba, hogy szemmel tarthassam. Hátborzongató volt a fénylő sárga szemeibe nézni, amivel azóta sem pislogott. Mégis valami furcsa érzés kerített hatalmába. Csak őt néztem, mikor aztán Ronin mögött a szoba túlsó sötétjéből egy másik sárga szempár villant fel, és nézett rám meredten. Egy pillanatra a két fénylő pontra néztem, mire a távolból, négykézlább rohanva, nekiugrott az üvegfalnak egy másik mutáns lény. - Mi a fene? – pattant fel a székéből Rhena.- Mind meghaluuuunk!!! – hisztériázott Nina, és rettentő zokogásba kezdett.- Semmi baj! Csak egy másik mutáns! – szabadkoztam, miközben kissé hátraugrottam én is ilyedtemben. – Erős az üveg! Nem eshet bajunk! – nyugtatgattam Ninát. Már csak azért is, mert a frászt hozta rám a hisztijével, és tudtam, hogy ekkora lármában egyikünk se tud higgadtan, és nyugodtan gondolkodni.- Ne menj annyira közel hozzájuk! – szólt rám határozottan a barátnőm, majd odasietett Ninához, aki még mindig kétségbeesetten visított, és csak azt ismételgette, hogy „mind meghalunk!”- Ez fura… - suttogtam halkan. A barátnőm nem hallott, mert épp majd megsüketült a szőke nő kétségbeesett óbégatásától. Nagyon nehezére esett lecsillapítania, de talán már egy fokkal csendesebben hisztizett. Én pedig farkasszemet néztem Roninnal, aki, mint az előbb is, újra egy pillanatra jobbra pillantott fénylő szemeivel, de nem mozdult. Ellentétben a mögötte fel-le ugráló mutáns társával, aki őrült tébolyult majom módjára ugrált fel a szekrényekre, asztalokra, majd rohant a falnak, hogy aztán még dühösebben rontson az üvegfalnak. Újabb nagy csattanás rázta meg a labort, de az üveg kitartott. Én kissé hátrébb léptem, és riadtan az őrült mutáns szemeibe néztem, aki habzó szájjal, villogó szemekkel nézett vissza rám, majd újra eltűnt a szoba sötétjében tombolni. Ronin eközben meg se moccant. Csak a szemével nézett újra jobbra, ezúttal kissé hosszabb ideig. Követtem a tekintetét, és akkor valami érdekességet láttam meg az egyik polcon egy fehér nagy porcelán váza mögött. Újra ránéztem Roninra, és úgy láttam, mintha valamit nagyon mondani akart volna nekem, ugyanakkor meg se moccant. Különös és erős érzés lett úrrá rajtam. Ahogy mindig, most is a megérzéseimre hallgattam. Odasétáltam a fal melletti, hófehér szekrényhez, ami előtt kuporgott Nina, és szemben térdelt vele Rhena.- Mit csinálsz? – nézett fel rám a barátnőm.- Csak egy megérzés… - mondtam elgondolkodva, és meredten azt a pontot nézve, amit szerintem Ronin is nézett.Lassan eltoltam jobbra azt a nagyobb porcelán vázát, ami a polcon volt. Mögötte, nagy meglepetésemre, egy kis cserépben egy különös sötétzöld levelű kis növényke volt, amin apró fehér virágok nyiladoztak kisebb csoportokban. Ekkor eszembe jutott, mit mondott nekem Ronin Nináról meg Stevenről. Hát persze!- Nahát, úgy tűnik van még egy növény itt! – szóltam ledöbbenve.Az unalmas sírás hirtelen abbamaradt. Nina felkapta a fejét, és meglátta a kezemben a virágcserepet.- Hozzá ne merj nyúlni! - Az érdekes! Azt hittem az utolsóval végeztem az előbb… - döbbent le Rhena is.- Azt Steven adta nekem! Csak ez maradt meg belőle! Tedd vissza azonnal! Újabb hisztériázás következett, és Nina, mint az őrült próbálta kivenni a kezemből a kis cserepes növényt. Rhena próbálta lefogni, én pedig hátrébb léptem néhány lépést. - Ezt is megvizsgálja Rhena, és máris visszakapod!- Meg ne próbáld! – tajtékzott a nő.- Mi bajod van? Csak egy aprócska levele meg egy darab kis virágja kell, semmi több!- Meg a gyökeréből is kell egy picike – tette hozzá Rhena. – Auuu! - kiáltott fel hirtelen, mert a szőke liba teljesen váratlanul megharapta, amitől Rhena azonnal elkapta a kezét, Nina pedig kiszabadult a fogságából, és mindenáron meg akarta szerezni tőlem a növényt. Alig bírtam távol tartani őt tőle. Eközben a barátnőm felkapott a polcról egy arany szobrocskát, és jól tarkón vágta a szőke nőt, aki eszméletét vesztve a földre zuhant.- Képes voltál megölni? – támadtam le döbbenten a barátnőmet.- Dehogyis! Pusztán észhez térítettem, és kis időre aludni küldtem. – közben lehajolt, és két ujját az ájult nő nyakának verőerére tette. – még él. Így legalább csendben van, és nyugodtan tudunk dolgozni.- Akkor jó! Nem akarom, hogy a legjobb barátnőm gyilkos legyen! Egyébként is, honnan tanultad ezt?- Önvédelmi lecke. Pár éve jártam ilyen tanfolyamra.- Nem is tudtam!- Sok mindent nem tudsz még rólam!- Ahogy te se rólam!- Az meglehet. Honnan tudtad, hogy hol kell keresni a virágot?- Én nem tudtam. Ronin mutatta meg.- Ronin? Mikor?- Az előbb az üvegen át.Rhena felnevetett a képtelen ötlettől.- Ugye most csak viccelsz?- Komolyan mondom!- Na jó, mindegy. Add ide azt a növényt.Rhena óvatosan levágott egy aprócska levelet a növényről, majd mikroszkóp alá tette. - Hm… semmi… pusztán távolságot tartanak. Hiába lökdösöm őket közelebb egymáshoz.- És a virágja?- Ha a levele nem működik, akkor nagy valószínűséggel a virágja sem fog!- De azért próbáld meg!- Rendben van.A nő egy aprócska virágot vágott le, és azt is mikroszkóp alá tette.- Hmmm… ez különös… hmmm… - Mi az? mi a különös? – kíváncsiskodtam hirtelen nagy lelkesedéssel.- Valami történik…Annyira belemerültünk a növény tanulmányozásba, hogy észre sem vettük, hogy a hátunk mögött ébredezett a pár perce még ájult nő a sarokban. Csendben és lassan kinyitotta a mellette lévő szekrényajtó egyik felét, majd a kis résen óvatosan benyúlt, és kivett egy szál vörös hiszkia növényt, aminek tövisével megkarcolta a csuklója alsó felét. A tövisben található erős mutációs méreganyag így azonnal Nina véráramába került. Ronin az üveg mögül hirtelen rápillantott. Senki nem vette észre ezt a mozdulatát. Makacsul, és meredten nézte a földön gubbasztó nőt, aki lehajtott fejjel a falnak támaszkodott, néma mozdulatlanságban.- Ez nagyon érdekes… - csillant fel Rhena szeme attól, amit a mikroszkóp alatt látott.- Mondd már, hogy mi van! – nyaggattam türelmetlenül.- Azt hiszem megvan az ellenszer! – kiáltott fel kitörő örömmel a hangjában.- Ez komoly? Meggyógyulhatnak? – csillant fel az én szemem is.- Igen. Már csak kivonatot kell készítenem belőle, aztán meglátjuk, hogyan tudjuk beadni őket az ártatlan lelkeknek.- Oh, ez nagyon szuperül hangzik! Mit szólnál, ha a szellőzőn a légtérbe szórnánk?- Nem rossz ötlet, de ahhoz még tanulmányoznom kell, hogy normál emberekre milyen hatással van. Megszúrhatom az ujjad, hogy vért vegyek tőled?- Remélem, hogy ezt nem mondtad komolyan! – néztem megvetőn a barátnőmre, mire ő felnevetett.- Tudom, na! Csak vicceltem! - nevetett tovább. – tudom, hogy nem bírod a vért, a tűket meg végképp nem!- Akkor csak ismersz valamennyire!- Hát a barátnőm vagy, szóval muszáj! Az én vérem is jó.- Esetleg bőrhámsejtet nem kérsz?- De, azt bevállalod?- Hát, ha nem tűvel hadonászol, akkor igen.- Rendben van.Rhena ügyesen és óvatosan levett rólam némi hámsejtet, illetve magától néhány csepp vért, majd nekifogott a tanulmányozásnak. Közben hátranéztem az ájult Ninára. Akkor láttam meg, hogy már nem a földön fekszik, hanem a falnak támaszkodva gubbaszt.- Látom, jobban vagy Nina!A nő nem válaszolt. Még csak a fejét sem mozdította.- Az elrejtett kis növénykéd hatásosnak bizonyult. Végre meg tudunk mindenkit gyógyítani!Nina ekkor lassan felemelte a fejét. Szeme csukva volt, majd hirtelen kinyitotta.- Húú basszus… RHENA!!!!! – ordítottam hirtelen a frászt hozva a mellettem ülő barátnőmre.- Mi a franc bajod va… a francba! Rhena is azonnal ráeszmélt az óriási nagy bajra, mikor követte a tekintetemet, és meglátta Nina borostyánsárga szemeit. A nő lassan négykézlábra állt, és hosszú elnyújtott hörgés jött ki a torkán.- Hova lett Ronin? – tettem fel a lehető leghülyébb kérdést döbbenten egy ilyen életveszélyben.- Ez most komoly? – kiabált le a barátnőm. - Most is a pasidra gondolsz, mikor mindjárt meghalunk?- Baj talán, ha még utoljára látni akarom? – kényszer vigyort erőltettem az arcomra, mire a barátnőm meghökkenve bámult vissza, teljesen kidülledt szemekkel meredve rám.- Ezt ugye nem mondod komolyan!? - A szerelem örök!- Te nem vagy eszednél! VIGYÁZZ!!! – kiáltott barátnőm, mikor a Nina szörny hirtelen elrugaszkodott, egyenesen a nyakamra pályázva, hogy megharapjon.Mint egy lassított felvétel, olyan volt nekem ez az utolsó néhány pillanat az életemből. Próbáltam elugrani balra, de nem sikerült. Inkább csak elfordultam, és igyekeztem összekuporodni, remélve, hogy elvéti a célt így, és átrepül felettem. Közben nagy durranást, majd csörömpölést lehetett hallani. Én behunytam a szemem, és vártam az elkerülhetetlen véget. De nem történt semmi. Halk puffanás hallatszott, majd hörgés, morgás, és egy oroszlánéhoz hasonlatos ordítás, majd egy újabb csattanás.- Mi a… kezdte a barátnőm teljesen ledöbbenve. Én lassan visszafordultam, és amit legelőször megláttam, az egy nagy farkaséhoz hasonlatos lompos farok, ami egy hatalmas lény hátsóján integetett. A hatalmas lény ruházata ismerős volt. Egyből bevillant a felismerés, de mielőtt bármit is szólhattam volna, a barátnőm újra elkiáltotta magát.- Vigyázz! Szinte újabb lassított felvételként láttam, ahogy az előttem lévő üvegfal kitört üvege mögül egy nagyobb ugrással egy újabb mutáns szörny ugrik felém. Nagyon a nyakamra pályáztak. Már tátotta is a száját, és benne megjelentek a borotvaéles és hegyes fogai is. Ezúttal nem fordultam el, pusztán csak gyorsan lekuporodtam, hátha felettem repül el a szörny. De mielőtt hozzám érhetett volna, egy hatalmas és erőteljes ököl lendült a szörny felé, akinek a nyakát olyan erővel érte az ütés, hogy azonnal elvesztette az eszméletét, és lehet az életét is.- Ronin… - szóltam csendesen a védelmezőmre nézve.A Roninnak nevezett lény lassan lemászott az ájult Nináról. Felém fordult, majd hosszan és mélyen a szemembe nézett szótlanul. Majd megragadta Nina és a másik szörny lábát és egy hang nélkül behúzta őket vissza a törött üvegfal mögé.- Mi a… ez megvédett téged! – döbbent le a barátnőm, miközben levegő után kapkodott, és próbált megnyugodni az ijedtségtől.- Nem „ez”! Ő Ronin! – javítottam ki a barátnőmet.- Basszus egész idő alatt képes lett volna lazán áttörni az üveget! Iszonyat erős!- De nem tette! Én mondtam, hogy van még benne lélek.- Teljesen igazad volt! Bocsánat! Most tényleg bebizonyítottad, hogy az igaz szerelem őrök, és kiirthatatlan!- Igaz az ereje nem emberi, de a lelkében még van emberi. Na, irány dolgozni! Csak rajtad múlik meddig rettegünk még! – sürgettem a barátnőmet.- Jól van, megyek. Rhena nekiült és folytatta a növény kivonatolását, én pedig hálás tekintettel néztem Roninra. Aki fel-le járkált a törött üvegfal mögött négykézláb, és újra és újra rámordult Ninára és a másik szörnnyé vált dolgozóra, ha azok csak egy picit is megmoccantak felém. Tisztában voltak Ronin erejével, így egy idő után meg se próbáltak felém indulni. A férfi pedig csak rótta a köröket. Én meg vártam, hogy Rhena végezzen már. - Először ki kell próbálnunk valamelyik lényen. Ronin barátod nagyon segítőkésznek tűnik… - állapította meg Rhena.- Az lehet, de ha őt változtatod vissza elsőnek, akkor nem lesz senki, aki megvédjen minket.- Hmmm. Ez is igaz.- Akkor kezdjük a szellőzőbe vezetett gázzal.- Ránk nem veszélyes? - Nyugi, teszteltem. Ránk semmilyen hatással nincs. Pusztán a mutáns géneket pusztítja el. Bár kis idő azért kell neki.- Rhena kicserélt néhány patront pár füstbombában, amit az egyik szekrényben talált, és beletette a saját kis gyógyító elixírjét. Rhena ezután a jobb oldali szellőző nyílásokhoz ment. Az egyikről le is csavarozta egy csavarhúzó segítségével a rácsot. Közben én a baloldalon ügyeskedtem az ott lévő szellőzökkel. Hamar meg is szabadítottuk a rácsoktól az összeset. Aztán megálltunk a legszélsőnél, és egymásra néztünk. Három-három átépített füstbombával voltunk felszerelkezve. - Hát akkor… - kezdte Rhena. - Hajrá! – fejeztem be a mondatot.Aztán azzal a lendülettel jó mélyre begurítottam az első palackot, ami egyből füstölni is kezdett. Siettem a következőhöz, és ott is behajítottam egyet, majd a harmadikba is. Rhena épp ugyanígy tett. Eltávolodtunk a szellőzőktől a labor közepe felé hátráltunk, majd onnan egészen hátra Rhena asztaláig. A füst elkezdett nagy mértékben beáramlani az üvegcellákba, amikbe foglyul ejtettük a sok mutánssá vált dolgozót. A szörnyek dühödten össze-vissza elkezdtek ugrálni. Ronin csak kapkodta a fejét, jobbra-balra idegesen, mert a mögötte lévő két lény is rettentő agresszíven ugrálni és rohangálni kezdett a helységben. - Lehet nem válik be, és még jobban felbőszítjük őket? – kérdezte elhaló hangon Rhena.- Bízom a képességeidben, barátnőm! – mondtam bíztatóan neki, de azért az én hangom is kissé megremegett.- RONIN! – kiáltottam ilyedten, mikor láttam, ahogy kissé meggyengülve a földre rogyott. Kihasználva az alkalmat a Nina nevű szörny hirtelen megindult, és átugrotta földre rogyott Ronint.- Ma…maradsz! – préselte ki a fogai között az első szót annyi idő után Ronin, miközben elkapta ugrás közben a nő lábát, és a földre rántotta. A Nina szörny eszeveszettül kapálózni, karmolni kezdett. Az időközben hegyesre és élesre nőtt karmaival mélyen Ronin karjába mart. Ronin az oroszlánhoz hasonlatos bőgéssel elordította magát, majd egy csattanás hallatszott, és Nina újra eszméletlenül feküdt a szőrös mancsai között. Ronin valami nagyon furcsa lénnyé vált a mutáció során. Haja megnőtt, szemöldöke kissé előre nyúlt, szemei apróbbak lettek, és borostyánsárgán villogtak. Az egész testét szőr borította, vagyis csak sejteni lehetett, mert a pulcsija a karján szétszakadt a hatalmasra dagadt, izmos és erős karjától. Nadrágja is jó sok helyen elszakadt, hogy utat engedjem izmos és sűrű, barna szőrrel fedett lábainak, illetve hatalmas bozontos farkasfarkának. A feje és a karjai leginkább majomszerűek voltak, de az arcbőre sötét rózsaszínbe, sőt inkább vöröses rózsaszínbe ment át, halántékán egy-egy sötétebb, vérvörös színű folt karika látszódott. A hátsó lába és a bozontos farka leginkább egy hatalmas farkasra emlékeztettek. Viszont ordítása és a hangja leginkább oroszlánra hasonlított. A méretében is kissé megnőtt. Körülbelül még félszer nagyobb lett az eredeti emberi méreteihez képest a harapások óta. Most viszont látszott, hogy kezd egyre emberibb alakot ölteni. Ruháján ugyan nem lehetett már segíteni, cafatokban lógott rajta a nadrág, és a keresztbe csíkos pulcsiján is több helyen jó pár szakadás volt látható. Hirtelen egyre gyorsabban kezdett el zsugorodni, és egyre lazább lett rajta a ruha is. A szőre mindenhol visszahúzódott eredeti emberi szőrzet méreteire. A haja is visszanyerte eredeti, rövid méretét, igaz kissé kócosan állt most a megszokotthoz képest. Az arca is kezdte visszanyerni régi helyes vonásait. Végül a szeme is pár pislogás után visszaváltozott a sötét mogyoróbarna színére.- Azt hiszem, hogy egy törölközőre szükséged lesz – mosolygott Rhena, majd kezembe nyomott egyet, csak úgy valahonnan a közelből.- Te…tessék? – kaptam észhez az örömteli kábulatból, hogy végre régi önmagában láthatom a páromat.- Kissé kezd hiányos lenni a pasid öltözéke…- Mi? Oh… jaj… - szóltam zavaromban, miközben Roninra néztem, és a megtépázott ruhájára, ami még csak most tűnt fel. Lángvörös arccal gyorsan odasiettem és ráterítettem a jó nagy fehér törölközőt leginkább a derekára, hiszen attól lentebb van csak egy férfinek takargatni valója. Zavaromban persze nem néztem meg alaposan, illetve azért sem, mert nem illendő az ilyesmit ilyen korán. Legalábbis az én nézeteim szerint. Nem úgy, mint a barátnőm, aki aztán alaposan szemügyre vette őt. Ronin remegő kézzel igyekezett maga körül körbe csavarni a törölközőt, és valamennyire megkötni az oldalán.- Kö-köszönöm… - szólt halkan kissé remegő hangon.- Segítek – mondtam, és igyekeztem megtámasztani a barátomat, de mivel még nagyon erőtlen volt, így nagyon nehéz dolgom volt. Érezte ezt ő is, és inkább a szekrény oldalának támaszkodott.- Majd…megyek… - Rendben van, de jól vagy?- Igen… - Kérsz valamit?- Nem…- mondta Ronin, majd kissé elmosolyodott és a szemembe nézett. – csak…- Igen?- Csak majd téged…- Ööö… - Nem úgy! – mosolyodott el még jobban. – Csak a közelségedre van szükségem.- Rendben van.- Te vagy…- Igen?- Az én fényem…Mondta Ronin, én pedig fülig vörös lettem, de egy szót se tudtam szólni. Ő is csak mosolyogva intett a kezével, hogy menjek csak és nézzem meg a többieket. Nina még eszméletlen volt, de már ő is teljesen visszanyerte az emberi formáját, ahogy a többiek is kezdtek magukhoz térni a többi szobában is. A szellőzőben lévő ventilátorok hamar eljuttatták mindenhova az ellenszer füstjét az egész rendszerben. Mindegyikük visszanyerte eredeti emberi külsőjét. Steven is ugyan visszaváltozott, de mivel ő a mutáció teljes végbemenetele előtt életét vesztette, és csak a vírus tartotta életben, így ő most élettelenül feküdt a földön. Boldog arccal néztem körül, hogy mindenki kezd jobban lenni.- Úgy láttam nem lesz gondod az ágyban… - súgta a fülembe a barátnőm, kéjes vigyorral az arcán, mikor a közelébe értem.- Ssss… jaj, te ütődött! Basszus, hogy mondhatsz ilyet? – háborodtam fel teljesen. – ő nem olyan pasi!- Pasi az pasi…- Váh… veled vitázni… - csóváltam a fejem, de a barátnőm elkapta a karomat.- Köszönöm.- Mégis mit?- Hogy segítettél nekem, és megmentettünk mindenkit.A váratlan témaváltástól, és a hangnem drasztikus változásától hirtelen nem tudtam mit felelni.- Tudod, ma nagyon sokat tanultam… köszönöm, hogy a barátnőd lehetek! – mosolygott kedvesen rám Rhena.- De hiszen te készítetted el az ellenszert az embereknek.- Tudomány és okoskodás… ugyan mire megy Hit, Bizalom és Igaz Szeretet nélkül?Szokás szerint egy szót se tudtam kinyögni, ha valaki túl sok szépet mond rám. Legszívesebben ellenkeznék, de legbelül tudom, hogy igaza van. Csak hát a szerény ember soha nem ismeri el hatalmas erejét, legyen az akár a Szeretet, a Hit vagy a Bizalom. Időközben Ronin is már jobban érezte magát, és lassan odasétált hozzánk. Finoman átkarolta a derekam, magához húzott, és egy csókot adott a fejem tetejére, majd behunyt szemmel még egy pár pillanatig gyengéden belélegezte az illatom, majd a megkönnyebbülés sóhajával lassan kifújta forró leheletét távolodó ajkain, majd még közelebb húzott magához, és az állát finoman a fejem búbján pihentette pár pillanatig, miközben újra behunyta a szemét.- Ronin, kérdezhetek valamit? – szólalt meg közben hirtelen Rhena.- Igen? – A férfi kinyitotta a szemét, és lassan felemelte a fejét.- Hogy tudtad megőrizni emberi gondolkodásodat?Ronin elmosolyodott, majd újra lehajolt hozzám, és egy újabb csókot adott nekem, de ezúttal a homlokomra, mivel én is felnéztem rá a kíváncsiságtól.- Hatalma van… - Lítának? - A Szerelemnek. – mondta mosolyogva Ronin....
Elina - 14. Chapter detail (hungarian)Miközben a harcosok, éles kardjaikkal mesterien hadonásztak a ronda, saras lényekkel, addig a középen álló mágusnő erejét összeszedve a náfer mellkas csontjai között lebegő kis gömbre koncentrált. Elmormogott egy varázsigét, amitől nagyobb, hegyes sziklaszilánkok törtek ki a tenyereiből és szélsebesen a hatalmas csontszörny felé repültek. A kis gömb elpusztítása volt a cél, mely körül kékes fényben, vadul táncolt a varázstűz, ami életben tartotta ezt a rémséges monstrumot. Azonban mielőtt célba érhettek volna a halálos, és borotva éles sziklaszilánkok, hirtelen a semmiből eléjük ugrott egy sárszerű lény, akinek a testébe fúródott az összes, majd élettelenül a földre hullott, és lassan szétolvadva sárfolyóként eggyé vált a földdel. A következő pillanatban a magas fák rejtekéből egy újabb sárszerű lény ugrott a döbbent arcú varázslónő nyakába. Csak egy halk reccsenést lehetett hallani, ahogy a tromber eltörte a földmágusnő nyakát. Pofáján elégedett, ronda vigyor terült szét, majd egy nagyobb, könnyed szökkenéssel felugrott az egyik közeli fa sűrű ágai közé, és eltűnt az elfek szeme elől. Az idős mágusnő alig fél pillanattal később már holtan zuhant a puha, harmatos fűbe. Kitágult, élettelen pupilláival meredten a semmibe bámult, miközben a korábban ragyogó kék szemeiből lassanként kihunyt a fény. Társai riadtan és dühösen próbálták levadászni a nő gyilkosát, de a fürge kis lény már rég eltávolodott tőlük a sűrű lombok rejtekében......
You can try... (hungarian)Próbálkozni lehet... Nagyon álmos reggel volt számomra a mai. A párom viszont nagyon korán kelt, mivel az egyik haverja ma jön át hozzánk megszereltetni a számítógépét. Ilyenkor nagyon fel van pörögve, agyal ezerrel, hogy hogyan fog majd hozzá a szereléshez, vajon mi baja lehet és hogy képes lesz-e megjavítani?- Jó reggelt, drágám! – köszönt nekem, izgatott vidámsággal a hangjában, és egy csókot adott a homlokomra.- Jó reggelt, édesem! – köszöntem én is neki ásítva, miközben a kávés csészémet szorongatva ültem még az ágy szélén.- Elvileg pár perc és itt van a srác – hadarta tovább a párom.- Oké… még észhez kell térnem… pillanat… - motyogtam a kávéscsészémnek.Pont ebben a pillanat csengettek is.- Oh, basszus, még pizsamában vagyok! – morogtam halkan, továbbra is a csészéhez beszélve, amiből már a kávém java részét elkortyolgattam, de még az utolsó kortyot csak most ittam meg, és vártam a hatást, hogy beindítsa a vérkeringésem és felébresszen már végre.- Ne aggódj, biztos csak beköszön aztán úgyis el leszünk a másik szobában – közben egy újabb homlok csókot kaptam – nem fog megharagudni, ha nem vagy kiöltözve.- Még csak az kéne… - morogtam halkan – rendben, még kell pár pillanat… A Párom után néztem, aki a szobaajtóhoz sietett, és még ott visszanézett rám, mosolyogva, majd becsukta maga után az ajtót. Én pedig letettem az üres kávéscsészémet az ágy melletti éjjeli szekrényre, és még hátra dőltem az ágyban, s egy pillanatra behunytam a szemem. Már kezdtem érezni, hogy a kávé kezd hatni. Csak még egy kis idő kell. Közben meghallottam az előszobában a kinti párbeszédet.- Helló, gyere csak be! – hallottam a párom távoli hangját.- Sziasztok! – köszönt a srác is.- Oh, már hozzá is látok a gépedhez, hozd csak ide ebbe a szobába! Mi baja van pontosan?- Ja, csak nem hűt rendesen a gép, és a hevülés miatt szerintem a videókártyám se működik rendesen.- Hmm… ránézek.- Párod? – jött a váratlan kérdés a vendégtől.- Ja, a másik szobában van, még csak most ébredt fel, kell kis idő míg rendbe szedi magát…- Csak beköszönök neki is. Erre a mondatra azonnal kinyitottam a szemem, és riadtan felugrottam az ágyból. A léptek zaja egyre közeledett, és már láttam is, ahogy lassan lenyomódott az ajtókilincs.- Szabad? – hallatszott kintről a kérdés.- Oh, igen… igen… egy pillanat. – hadartam, és egyből felugrottam az ágyból, meg próbáltam sebtében megigazítani a kócos hajam.- Oh, szia! - köszönt mosolyogva a srác, és közelebb jött hozzám. Én a kezem nyújtottam felé, miközben zavaromban próbáltam értelmesen köszönni neki.- Szi-szia… - dadogtam.- Már találkoztunk – mondta mosolyogva, és még közelebb lépett hozzám, hogy megöleljen, és adjon egy puszit az arcomra. Jaj, ettől annyira zavarba jöttem, és be is pánikoltam, hogy csak így bejött hozzám, miközben még pizsamában vagyok, meg se fésülködtem, ráadásul rettentően zavaró volt az, hogy ahány ember, annyi szokás. Valakivel elég kezet fogni, vagy épp távolról köszönni, de vannak, akik szinte megkövetelik, hogy puszit is adjunk köszönés alkalmával az arcra. Sose tudom, hogy kinél mit kell csinálni, és valahogy mindig pont kifogom, hogy sose úgy köszönök, ahogy a másik fél azt megszokta. Rettentő bosszantó dolog, de remélem ez csak engem zavar, és más nagyon gyorsan elfelejti az egészet. Én sajnos évekig tudok ilyesmin rágódni, hogy ej, de gáz volt, mikor köszöntünk egymásnak, hogy tudtam így elcseszni? És még hasonló mást cseppet sem zavaró dolgokon tudok teljesen kétségbeesni. Rettegek, hogy most biztos hülyének néznek. Mondjuk persze az is idióta lenne, aki mindenkitől elvárná, hogy elsőre tudja, hogy kinek, hogy kell köszönni.- Azt hiszem még nem találkoztunk… - mondtam halkan, lesütött szemekkel, rákvörös arccal.- De, már találkoztunk! Az egyik házibulin, amire te is eljöttél, mint egyetlen lány, a nyolc fiú közé…- Eh… ja igen, arra emlékszem…Ettől még inkább csak zavarba jöttem, hogy ennyire ne emlékezzek rá. Kezdett nagyon ciki lenni a helyzet, és baromira kellemetlenül éreztem magam, hogy így beégek a srác előtt, pedig egész aranyosnak találtam.- Ne haragudj, nagyon rossz a név- és az arcmemóriám.- Semmi baj. Én nagyon is emlékeztem rád, és már nagyon vártam a mai napot, hogy újra lássalak! Erre nem tudtam semmit se felelni, csak elmosolyodtam, és persze elgondolkodtam, hogy ez bizony eléggé félreérthető kijelentés volt. Tisztára úgy hangzott, mintha tetszenék neki, és bepróbálkozna nálam úgy, hogy nagyon is tudja, hogy van párom!- Át tudsz jönni kicsit, mert kell egy kis segítség a gépedhez!A párom pont a lehető legjobb pillanatban jelent meg a szobaajtóban, hogy szóljon a haverjának. Így legalább nem folytatódott ez a cikis beszélgetés.- Persze, megyek! – szólt hátra a srác, csak így félvállról, majd még egyszer hosszabban a szemembe nézett, amit persze én nem nagyon bírtam tartani, és inkább elfordítottam a fejem, nehogy még jobban zavarba jöjjek – még visszajövök – mondta búcsúszóul halkan nekem.- Lehet ezt még tovább fokozni, basszus? – gondoltam magamban, de kívülről, csak kedvesen rámosolyogtam a srácra, és egy szót se tudtam kinyögni. Gondolatban és írásban amúgy is jobb vagyok, mint szóban. Több időm van kigondolni a helyénvaló mondatokat. Valahogy szóban nehezemre esik összerakni ezeket. - Ő is legalább nyugodtan átöltözik – szólt a Párom a háttérben kedvesen, majd biztatóan rám mosolygott.Végre kiment a srác a szobából, de még a szobaajtóból még egyszer rám pillantott, majd becsukta az ajtót.- Huh, na végre! – sóhajtottam nagyon halkan, miközben pár pillanatig a mennyezetet bámultam – Na, akkor öltözzünk át! Odamentem az ágy melletti nagy, sötétbarna ruhásszekrényhez, és gyorsan kivettem pár ruhát, amit fel akartam venni, és az ágyra dobáltam őket, majd bementem a hálószobából nyíló fürdőszobánkba. Belenéztem a tükörbe, és akkor vettem csak észre, hogy a tegnap este arcomra kent arcápolókrém még néhány kis, fehér csíkban az arcomon látszódott.- Oh, basszus! Ez de gáz!!! – kaptam fel a vizet egyből, amint megláttam magam, a tükörben. – És a hajam is basszus mint egy szénaboglya! Tiszta kóc!! Jaj, ne már! És így látott meg az édesem haverja??? Jaj, ne máááár! Ez nagyon-nagyon gáz!! Basszus, mit gondolhatott? Tuti magában kiröhögött, hogy jaj, hogy nézek már ki? Jaj, ne már!!! Vááá ezt a szégyent!! Rettentően bosszús lettem, hogy így lejárattam magam. Gyorsan lemostam az arcomról a maradék krémet, aztán megfésülködtem, levettem a pizsamámat, és egy szál alsóneműben visszasétáltam a hálószobába. Csak egy fehér bugyi és egy fehér trikó volt rajtam. Az ágyhoz sétáltam, és kikerestem a ruhakupacból a nadrágot, amit pár perce kiválasztottam magamnak. Épp kezdtem lenyugodni már, mikor aztán váratlanul meghallottam valakit a hátam mögül.- Gyönyörű vagy! – szólt halkan a párom haverja, aki fogalmam sincs hogy és mikor jött be a szobába, de egyszerre csak ott állt mögöttem.- Tessék? – fordultam meg hirtelen miközben a nadrágomat magam elé kaptam, hogy valamennyire takarjam magam, több-kevesebb sikerrel – Basszus, öltözöm! – mondtam kissé letámadóan a srácnak, de ő csak nézett szótlanul, olyan szemekkel, mint aki élete legcsodálatosabb lényét látná maga előtt. Kedves, ábrándos, vágyódó, de ugyanakkor teli rengeteg gyengédséggel a tekintetében. – Ööö… bocsi, de szeretnék felöltözni! – mondtam kissé kedvesebb, lágyabb hangnemben.- Csak nyugodtan – szólt halk gyengédséggel a hangjában.- Eh, hát így nem tudok, hogy közben itt vagy!- Szeretnék maradni. Hangja sejtelmes, álmodozó volt, ami nem keltett bennem félelmet, és nem is éreztem azt, hogy tartanom kellene tőle. Nem akart bántani. Valahogy tiszta érzelmeket éreztem felőle, de ez annyira abszurd volt! Van párom, akit nagyon- nagyon szeretek, és ezt ő is tudja, mégis bepróbálkozik nálam? Akkor előbb is már jól sejtettem, hogy valami ilyesmit érzek nála.- Hát eeez eléggé fura… - nevettem kedvetlenül.- Szerintem nem az!- Eh… najó, akkor legalább fordulj el!- Nem szeretnék.- Rendben, akkor én a fürdőszobában öltözök fel inkább…- Maradj!- Azt ugye tudod, hogy van párom!?- Igen.- Azt is tudod, hogy nagyon szeretjük egymást!?- Igen.- És azt is ugye tudod, hogy a másik szobában van, és bármikor bejöhet!- Igen, tudom.- És ez nem zavar?- Nem. Miért kellene?- Eh… ez egy kicsit gáz, ugye tudod? Ezt te sem gondolhatod komolyan!- Miért nem?- Hahaha… - nevettem értetlenül – hát mert én hűséges vagyok a páromhoz! Nagyon szeretem, és ő is nagyon szeret engem!- És? Én jobban tudnálak! Hát erre már nem tudtam mit mondani. Képtelenség volt rendesen érvelni, ha nem győzhetem meg. Ez valami próbatétel a hűségemről, vagy mi van? Nyolc éve vagyok együtt a párommal, és most tesz próbára engem? Vagy ezt mind csak beképzelem? Lehet csak szórakozik ez a srác, és nem is gondolja komolyan a mondatait? Mondjuk tök mindegy, hogy komolyan gondolja-e vagy sem, akkor is számomra a hűség, a bizalom és a szeretet a legfontosabb! Minek csalnám meg a párom? Tökéletes kapcsolatban élek vele. Imádjuk egymást! Életem párjával élek együtt, ugyan miért kockáztatnám ezt egy random pasi miatt? Persze baromi helyes, és nagyon aranyos, kedves és ahogy azokkal a szemekkel néz rám… teljesen őszintének érzem, mégsem vagyok annyira hülye, hogy belemenjek a játékba! Én hűséges típus vagyok, akár tetszik, akár nem! A srác csak nézett szótlanul, én meg pár pillanat múlva inkább sarkon fordultam, és a ruháimat felmarkolva a fürdőszoba felé vettem az irányt, de valami nem stimmelt. Talán egy lépést, ha tehettem, hirtelen furcsán éreztem magam. Minden elzöldült, majd elsötétült előttem. A földre zuhantam, pontosabban a karomban tartott ruhákra. Valamiért hirtelen elájultam. Az érdekesség az volt, hogy a testem mozdulatlanul feküdt a földön, de mégis kívülről láttam magam, mintha a lelkem kiszállt volna a testemből. Láttam, ahogy a srác kétségbeesetten rohant oda hozzám, és próbált észhez téríteni. Az érzelmeit, az auráját tökéletesen láttam körülötte. Meglepődve tapasztaltam, hogy tényleg teljesen komolyan gondolta az összes mondatát velem kapcsolatban. Tényleg ennyire belém szeretett volna? De hát ezzel nem tudok mit kezdeni! Nekem van már párom, ráadásul ez a kapcsolat rettentő erős, hiszen a lelkitársam is. Sajnáltam a srácot, hogy ilyen mély érzésekkel van felém, mégsem kaphat meg soha! Egy lelkitárs kapcsolat végtelenül erős, összetartó, hűséges és csodálatos. Semmi és senki el nem szakíthatja, tovább tart, mint egy élet! Egy végtelen érzés, amely időkön és életeken át összeköt két lelket, és minden időben, minden térben, minden életben egymásra talál, és összekapcsolódik, erősebbé válik, mint eddig bármikor is volt. Aki az igaz szeretetet és Igaz szerelmet keresi, az csak a lelkitársával találhatja meg, mert csak az szól örökre. Közben a párom is berohant a szobába, mert megérezte, és hallotta is a puffanást, ahogy a földre estem. Mikor meglátott a földön fekve, meg se kérdezte, hogy mit keres a haverja ott mellettem. Csak az érdekelte, hogy mi történt velem, és hogy újra magamhoz térjek. A karjába vett, és próbált vizsgálni. Rettentő okos és tehetséges, így hamar rájött, hogy csak elájulhattam, és semmi komolyabb bajom nincs. Az ő auráját és érzelmeit is láttam. Az övé másabb volt, mint a haverjáé. Fényesen, aranylóan ragyogott, telis-tele szeretettel, szerelemmel, odaadással, gondoskodással, hűséggel és bizalommal. Őszinte és rendíthetetlen erősségű érzelmekkel teli aura, amely mindent és mindenkit felülírt. Mikor megértettem mindent, és választ kaptam a kérdéseimre, esetleg kételkedéseimre, akkor egyszer csak éreztem egy erős rántást a mellkasom felől. Minden elhomályosult előttem. Pár pillanatig még sötét volt, aztán kinyitottam a szemem. A párom a karjaiban tartott. Bár rám mosolygott, de aggódó tekintetét nem tudta elrejteni előlem.- Jól vagy? – kérdezte.- Igen, sokkal jobban vagyok.- Nagyon szeretlek! – suttogta, majd kaptam egy homlok csókot tőle.- Én is nagyon szeretlek! – mondtam.Ő rám mosolygott, majd gyengéden magához húzott, és megcsókolt. A haverja szótlanul nézett minket egy darabig, de aztán egyszer csak felállt, és kiment a házból. Hosszú percekig fel se tűnt, hogy elment. Csak mi számítottunk akkor, és azután is. Az Igaz Szeretet örök, és határtalan!
Elina - 13. Chapter detail - Anrion (hungarian)Ma valahogy különlegesen erősen fénylett a két hold az égen, melyek erőteljes árnyékot adtak a fáknak. Egyszer csak egy aprócska szárnyas lény suhant át a tiszta, csillagokkal teli égen, majd hirtelen bevetette magát az erdő sűrűjébe, ami egy magas hegy legtetején terült el. Néhány pillanattal később egy nála sokkal hatalmasabb, lény is feltűnt az égen, aki mintha csak erre a kis lényre vadászott volna, egyből utána repült, és ő is eltűnt a fák rejtekében.A sűrű, és magas fűben eszméletlenül feküdtem, teljesen kimerülve. Nem nagyon tudtam, hogy mennyi ideje feküdtem ott, de egyszer csak mintha valami motoszkálást hallottam volna, illetve, apró, közeledő szárnysuhogást is. A furcsa zajok egyre csak közeledtek hozzám. Egész lényemet átjárta a félelem, hogy biztos valami vadállat fog a vacsorájának nézni, és ezek az utolsó perceim vagy másodperceim. Éreztem, hogy a lelkem szinte ki akar törni a testemből a félelemtől, de bárhogyan is akartam, nem bírtam megmozdulni. A furcsa, hatalmas léptek zaja, és az apró szárnyak suhogása most már olyan közel volt hozzám, hogy szinte már a lelki szemeim előtt láttam, ahogy egy óriás fenevad rám talált, és épp belém akar harapni az éles fogaival. A léptek zaja most teljesen megszűnt, alig pár lépésnyire tőlem talán. Viszont az aprócska szárnycsapások lassanként egész közel kerültek hozzám. A nyakamon éreztem forró leheletét, én pedig még mindig képtelen voltam megmozdulni. - Túl későn érkeztünk volna? – kérdezte egy számomra teljesen ismeretlen hang, suttogva.Azt megállapítottam, hogy valami hatalmas lény hangja lehet, ami úgy tűnik beszélni is tud, de nem tudtam, hogy milyen lény lehet. A hang abból az irányból jött, ahol a hatalmas léptek zaja szűnt meg néhány pillanattal ezelőtt. Talán azok az óriás lábak ehhez a különleges férfihanghoz tartoznának? Ekkor újra megéreztem a másik lény leheletét a nyakamon, amit most még közelebbinek éreztem. Szimatolása kissé az arcomba fújt néhány hajszálat, amitől éreztem, hogy kissé megremegett a szemhéjam, de még mindig nem bírtam kinyitni a szemem. Úgy éreztem, mintha nem lennék ura a testemnek. - Nem. Még életben van. – mondta a fülem mellett egy nagyon ismerős hang. - Hála Elenórának! – hangzott a megkönnyebbült sóhajtás a távolabbi lénytől. - Elenóra? – gondoltam magamban. – Olyan ismerős ez a név…Akkor úgy néz ki, lehet nem akarnak mégsem megenni, hiszen örülnek, hogy életben vagyok. De akkor mik a terveik velem? - Van itt nálam egy kis varázspor… - szólt most az ismerősebb hang. A kicsiny szárnyas lény előtt megjelent egy aprócska, csillogó lila színű erszény. Ekkor úgy éreztem, mintha a kis lény ráült volna a hátamra, egészen közel a nyakamhoz. Nem éreztem túl nehéznek, sőt, meglepően könnyű volt. Aztán a következő néhány másodpercben valami különös fűszeres illatot kezdtem érezni, majd ezt követően pár lélegzetvétel után már sokkal jobban éreztem magam. Lassan kinyitottam a szemem, és ekkor megláttam az orrom előtt lehulló néhány bíborvörös és zöldszínű aprócska porszemeket, amik közül jó pár az arcomra is hullott. Észrevettem, hogy a földön hasalok, és a fejem kissé oldalra volt fordítva. Próbáltam felállni. Először magam alá húztam a karjaimat, majd igyekeztem rátámaszkodni, és felemelni a felső testem. Ekkor éreztem, hogy a hátamról hirtelen elrepült az a kis valami, ami jó előbb rám szállt. Nagyon álmos tekintettel, eléggé kótyagosan pislogtam körbe, hogy hol is vagyok, vagy mi történhetett velem. Pislogtam jó párat, mert még kissé homályosan láttam, aztán ahogy tisztulni kezdett a kép előttem, akkor láttam meg a tőlem alig pár lépésnyire lévő, kis, szárnyas lényt, akit azonnal felismertem. - Ormion? – kérdeztem csodálkozva. - Igen, én vagyok, Elina hercegnő. Most már jobban érzed magad? – kérdezte komoran, aggódó tekintettel az arcán. - Igen, jobban vagyok. Te gyógyítottál meg? - Igen. Van nálam mindig egy csomó varázspor, azaz pontosabban magamhoz tudom idézni ezeket az otthonomból, ha épp szükségem van valamelyikre. - Oh, értem. Nagyon köszönöm. - Szívesen. - Lehet csak álmodtam, de úgy hallottam, mintha valami hatalmas lény is közeledett volna felém, mikor a te szárny suhogásod hallottam. - Az csak Anrion barátom lehetett. - Anrion? Ő ki? – kérdeztem értetlenül, mire egyből a hátam mögül megszólalt az ismeretlen, fiatal férfihang. - Örülök, hogy megismerhetlek Elina hercegnő! Én hirtelen hátra fordultam, de első pillantásra nem nagyon láttam semmit és senkit, mert a két hold fénye éppen a szemembe világított a vastag fák törzsei között. Aztán néhány pillanattal később valami megmozdult a magas fűben. Fénylő, hófehér pikkelyes bőrhöz hasonló dolgot pillantottam meg. Egy hatalmas kígyó lenne? Nem, ez valami más lesz. Szememmel követtem ennek a fura valaminek a vonalát, ami lassanként úgy tűnt, hogy eltűnik a magas fák lombjai között, de aztán csak addig néztem hunyorogva a fák éles, sötét árnyékait, hogy hirtelen az egyik vastag fatörzsnek vélt valamin megcsillant a fény. Jobban rákoncentráltam, és akkor láttam meg, hogy az nem is fa, hanem egy pikkelyes bőrű lény. Egyre jobban megijedtem, mert óriásinak tűnt. Aztán lassan felemeltem a fejem, és amit akkor láttam, na attól ijedtem meg igazán. Egy hatalmas szörny pofája magasodott felém. Ha akart volna, egészben le tudott volna nyelni. - Te jó ég! Mi a fene ez? – sikkantottam fel riadtan, és igyekeztem gyorsan hátrálni az ülő helyzetemben. - Ne haragudj, ha megijesztettelek. – szólt barátságosan az ismeretlen hang, ami úgy tűnik ettől a hatalmas lénytől származik. - Én mondtam, hogy ez lesz. Ezért is javasoltam Anrionnak, hogy húzódjon árnyékba, míg elmondom neked, hogy ki is ő. De nem kell félned, holdelfeket nem eszik!Lenéző tekintettel rápillantottam, az immár mellettem lebegő Ormionra, jelezve, hogy ez aztán hülye poén volt! Ormion a szeme sarkából valószínűleg észrevette a morcos tekintetemet, ahogy nézem őt, és egy kis mosoly terült szét a pofáján, de nem fordította felém a fejét. - Anrion egy szélsárkány… - kezdte a monológját Ormion. - Értem. Hú hát, hatalmas vagy! - Ő a legkisebb a sárkány fajok közül. - Eh… akkor még nem ijedtem meg eléggé… - mondtam kissé megilletődve. - Leginkább gyümölcsöket szeretek enni, illetve maradék húsokat, mert megölni valamit, azért, hogy megegyem… hááát nagyon félek ettől még. - Hát én szerintem jobban féltem tőled, mikor megláttalak. - Pedig eléggé jámbor sárkány vagyok, talán ezért is bántanak annyira sűrűn a nagyobb sárkányok, mert szerintük gyenge vagyok, és nem érek semmit. - Hát, nekem nem tűnsz gyengének. Sőt, ha nem lettem volna ilyen gyenge az előbb, és akkor látlak meg, az biztos, hogy ijedtemben a lehető leggyorsabban próbáltam volna elmenekülni előled. - Akkor még jó, hogy eszméletlenül találtunk rád – vágott közbe Ormion. – most nagyon nem lenne jó ötlet csak úgy vaktában rohangálni. - Ennyire csúnyának tartasz? – Ormion szavait meg sem hallva, a hófehér sárkány szomorúan lehajtotta a fejét. - Oh, dehogy is! Nálad szebb sárkányt én még sosem láttam, és soha nem is képzeltem volna, még az álmaimban sem. - Gondolod? – emelte fel a fejét kissé bizakodva Anrion. - Én komolyan mondom ezt neked, mert szeretek őszinte lenni mindenkivel. - Köszönöm. - Ez csak természetes – végre teljesen megnyugodva mosolyogtam a hatalmas sárkányra – Szerintem te csodálatos sárkány vagy! Így külsőre nézve, csak úgy árad belőled, az erő, a bátorság, az elszántság. Ha a sárkányok el tudnának pirulni, most biztosan nagyon elvörösödött volna Anrion, ahogy dicsértem. Úgy éreztem, hogy szüksége van az önbizalomra, így igyekeztem a lehető legőszintébben szépeket, és jó dolgokat mondani neki. Úgy láttam, mintha valami bántaná. Mintha valami vagy valaki miatt szomorú lenne. Látszott a kék szemeiben, amik leginkább horizontkék színűek voltak. - Te nagyon kedves holdelf vagy! – mondta Anrion, és közelebb hajolt hozzám. - Köszönöm! Te pedig egy nagyon barátságos, és csodálatos sárkány! - Köszönöm kedves szavaid. Nagyon jól esnek ezek a sárkányszívnek.,Egyre közelebb hajolt hozzám, én pedig egyszerűen hirtelen nagyon nagy késztetést éreztem arra, hogy megérintsem őt. Anrion, mintha csak megérezte volna a gondolataimat, félénken bár, de lassan ő is közelebb hajolt hozzám, azért, hogy megérinthessem. Érezhető volt, hogy mindketten féltünk, hogy mit fogunk érezni ettől az érintéstől, hiszen én még sohasem érintettem meg sárkányt, sőt még csak most látok életemben először egy élő példányát ennek a fajnak. Nagyon régen, még az emberek bolygóján láttam pár filmet, amikben sárkányok szerepeltek, de így élőben sokkal nagyobb és hihetetlenebb élmény volt. kinyújtottam előre az egyik kezem, hogy így érinthessem majd meg őt. Anrion szemeivel kissé bandzsán nézett a felé nyújtott kezemre, mert már olyan közel hajolt hozzám. Lassan, óvatosan közeledett, majd behunyta a szemét, mikor végre megérinthettem. Óvatosan, lassan elkezdtem simogatni. Pikkelyes bőre hűvösnek tűnt, de nem volt olyan hideg, mint a kígyók bőre. Végül is tapintásra hozzájuk volt hasonló, bár a pikkelyei Anrionnak sokkal keményebbnek tűntek. Leginkább a tavak partján lévő vizes, és csúszós szikláihoz tudnám hasonlítani a tapintását. Éreztem, hogy a sárkánynak is jól esik az érintésem. Talán egy vagy két perc telhetett el így, mikor aztán közbeszólt Ormion. - Azt hiszem jobb lenne, ha kicsit távolabb vonulnánk, egy rejtettebb helyre, mert itt túl közel vagyunk Zhentához és a bandájához. – mondta szigorúan. - Te ismered Zhentát? - Igen, tudjuk milyen gonosz lény, és hogy milyen borzalmas tetteket akar a saját népe ellen – szólt komoran a sárkány is. - Ezt, hogy érted? – értetlenkedtem. - Régen Zhenta is holdelf volt, ahogy te is… vágott közbe Ormion. - Nekem nem tűnt holdelfnek. Szürke bőre volt, nem kék, mint a miénk, és a szemei is teljesen feketének tűntek, pedig én úgy tudom, hogy minden holdelfnek ragyogó kék szeme van. - A hatalom vágya és a sok gonosz varázslat használata teljesen eltorzította a testét és lelkét is… - sóhajtott. - És sajnos téged is át akart változtatni egy érzéketlen, gonosz lénnyé, akiről azt gondolja, hogy majd irányítani fogja. - De én biztosan nem tudnék olyan gonosz lenni, mint ő! – dobbantottam határozottan a jobb lábammal. - Sajnos ebben tévedsz, kedves Elina! - Minden lény lelke lehet gonosz is, és jó is. Pusztán a kérdés az az, hogy melyik utat választja. A könnyebb és gonosz utat, vagy a sokkal nehezebb, de jó utat! – szólt magabiztosan a sárkány. - Na, látod Anrion! Pont az ilyen bölcs szavaid miatt választottak be a Jeges Hegy Őrzői közé. – szólt elismerően Ormion a sárkányhoz. - Mégis kudarcot vallottam, mert nem őriztem eléggé jól Elenóra kristályát! – csüggedt el újra a sárkány. - Az nem a te hibád volt! Jut eszembe! Elina! - Igen? - Nem láttál véletlenül Zhentánál egy kristályt? - Hát valami kristályról beszélt, amit a börtönben a fejem fölé tett… - Az lesz az! Azzal akart átváltoztatni téged! Nálad van most? - Ööö… nincs! Azt hiszem a börtönömben hagytam. - Az nagy baj! Akkor Zhenta újra megkaparinthatja, és újra elrabolhat téged, főleg, ha megtudja, hogy eltűntél. - Hááát, az a hely, ahol be voltam zárva, annak az ablaka az az égre nézett, és nem messze van innen. - Gyerünk, nézzük meg! - Ööö… nem hiszem, hogy jó ötlet! – kezdtem kissé tétován. - Miért? - Hááát, kissé kiakadtam Marconra, és szerintem még mindig a fenti bejárathoz közeli kis sziklán ácsorog. - Ki az a Marcon? – kérdezte Anrion....
Comics
Smelt It Dealt It Page 17 by Phillyphil89
Arts and Crafts
Maneki Neko Resin Skaker by ElinaMilner
Photography
into wilderness of dreams by ionWill
Costumes Cosplay
Husky mask by ElinaMilner
Fanart
Realistic Gyarados by TheDragonofDoom

Affiliates

:iconmylittlepony-forever::iconloveliterature::iconthelifeofwords::iconshowclub::iconinner-art::iconoc-connect::iconunloved-art::iconartauthentic::iconthe-art-den::iconmagicalliterature::iconallart-r-us::iconanimemangamuseum::iconlove-literature::iconfeedback4literature::iconartkissu::icondeviantsgallery::iconsasuke-fans-forever::iconkingdom-note-kh-dn::iconl-fans-unite::iconkid-fans-united::iconall-art-is-adored::iconwe-just-love-anime:

Favourites

Shimizu Takuya by UnexpectedFantasy Shimizu Takuya :iconunexpectedfantasy:UnexpectedFantasy 24 8 Gently I flick my sleeves,a wisp of cloud I bring by GraceDoragon Gently I flick my sleeves,a wisp of cloud I bring :icongracedoragon:GraceDoragon 36 9 Eruption by GraceDoragon Eruption :icongracedoragon:GraceDoragon 14 2 Pilgrimage by GraceDoragon Pilgrimage :icongracedoragon:GraceDoragon 17 4 *Yellow River is in my Mind and in my Eyes* by GraceDoragon *Yellow River is in my Mind and in my Eyes* :icongracedoragon:GraceDoragon 11 5 *Round Dance* by GraceDoragon *Round Dance* :icongracedoragon:GraceDoragon 16 3 Hydration by GraceDoragon Hydration :icongracedoragon:GraceDoragon 43 113 *Blistered Fusion* by GraceDoragon *Blistered Fusion* :icongracedoragon:GraceDoragon 22 9 *Frozen Music* by GraceDoragon *Frozen Music* :icongracedoragon:GraceDoragon 55 30 |||Dawn of Atlantis||| by GraceDoragon |||Dawn of Atlantis||| :icongracedoragon:GraceDoragon 15 3 Up Above the Yellow Mountain by GraceDoragon Up Above the Yellow Mountain :icongracedoragon:GraceDoragon 14 3 Waterfall by GraceDoragon Waterfall :icongracedoragon:GraceDoragon 29 10 *Always Linger in the Depth of my Heart* by GraceDoragon *Always Linger in the Depth of my Heart* :icongracedoragon:GraceDoragon 37 68 *Parasite* by GraceDoragon *Parasite* :icongracedoragon:GraceDoragon 10 2 Leaf by GraceDoragon Leaf :icongracedoragon:GraceDoragon 11 12 interior by GraceDoragon interior :icongracedoragon:GraceDoragon 30 5

Admins

Founder


:icondreamland54:

Co-Founders


:iconledeuxart::iconmangasen:

Deviants

Newest Members

Visitors

You're not here because you're not logged in
  • :iconbeatrixsardonyx:
    BeatrixSardonyx - Members
    Visited here 1 week and 2 days ago
    Did something awesome 1 week, 3 days ago
  • :iconmlptmntdisneykauane:
    MlpTmntDisneyKauane
    Visited here Mar 5, 2024, 1:30:06 PM
    Isn't a member
  • :icontheendofpretend:
    TheEndOfPretend
    Visited here Feb 25, 2024, 10:16:09 AM
    Isn't a member
  • :iconphillyphil89:
    Phillyphil89 - Members
    Visited here Feb 11, 2024, 10:02:35 PM
    Did something awesome on February 11th, 2024
  • :iconbiancaroseg77:
    biancaroseg77
    Visited here Nov 20, 2023, 5:17:42 PM
    Isn't a member

Comments


Add a Comment:
 
:iconjoe-roberts:
Joe-Roberts Featured By Owner Feb 5, 2023  Professional Digital Artist
Reply
:iconjoe-roberts:
Joe-Roberts Featured By Owner Mar 18, 2022  Professional Digital Artist
Reply
:iconttakopii:
ttakopii Featured By Owner Mar 30, 2021  Hobbyist Digital Artist
Hi everyone!
I want to show you my works, cause I suggest to do commissions in the future.
Here're some
Valentine's Day by GodzilaZeven   [CM] Sorrow Goddess by GodzilaZeven   [CM] Naughty Bun Bun by GodzilaZeven  
Reply
:icondreamland54:
dreamland54 Featured By Owner Sep 30, 2013  Hobbyist General Artist
:iconhamplz:
Reply
:icondreamland54:
dreamland54 Featured By Owner Sep 6, 2013  Hobbyist General Artist
:iconfartplz:
Reply
:icondreamland54:
dreamland54 Featured By Owner Jul 22, 2013  Hobbyist General Artist
:iconepicplz:
Reply
:iconclaudiarovito:
CLAUDIAROVITO Featured By Owner Dec 19, 2012  Professional Traditional Artist
thanks for accept
Reply
:iconmangasen:
MangaSen Featured By Owner Dec 20, 2012  Hobbyist Traditional Artist
no need to thank me your art has a right to be enjoyed! :)
Reply
:iconanyazalia:
anyazalia Featured By Owner Dec 11, 2012  Hobbyist Traditional Artist
thank you so much for accepting my arts :)
Reply
:iconmangasen:
MangaSen Featured By Owner Dec 20, 2012  Hobbyist Traditional Artist
no prob your art deserves to be seen!
Reply
Add a Comment: